Pár napja volt egy FB-os "eszmecsere", ahol nem tudatosan, de leírtam egy kommentben, hogy a "kisfiam folyékonyan beszél". Soha korábban nem jelentettem ezt ki róla, de a leírás után elgondolkodtam rajta, hogy mit is jelent ez, és magam is rácsodálkoztam, hogy bakker tényleg, a kisfiunk 22 hónapos, és valóban folyékonyan beszél! Biztosan nem ő az egyetlen, aki ilyen idősen beszél, és biztosan nem zseni emiatt, de az tény, hogy ahol megfordulunk - legyen az utca, bolt, bölcsi, ismerős, ismeretlen, család, barát, más szülők... stb. - mindenhol a csodájára járnak, hogy milyen kicsi és milyen szépen és MENNYIT beszél. A mennyiségre is tevődik hangsúly, mert tényleg be nem áll a szája. Vagy énekel, vagy mondókát mond, vagy csak mesél, dumál, kamuzik, kommentál. Elképesztő! Minden nap van egy szakasz este, amikor Apával fetrengünk a nevetéstől, mert olyan dolgokat tud mondani, hogy azt nem lehet nevetés nélkül megállni. Így önmagában elmesélve vagy leírva egyáltalán nem lesz vicces nektek, olvasóknak, mert ismernetek kellene a helyzetet, a szövegkörnyezetet... stb., de azért legalább 1 példát - már csak a megörökítés kedvéért is - leírnék.
Nagy mulatságot váltott ki belőlünk például, amikor éppen huszadszor szavalta el a "Megy a hajó a Dunán..." kezdetű opuszt, amikor is a második sornál megállt, ránk nézett, széttárta a kezét, és ezt kérdezte: "Utána mi jön? Na mi jön?" Tudta ő nagyon jól, hogy mi jön, de mivel mi is ezt szoktuk tőle kérdezni, ezért gondolta, hogy ő is visszakérdez, és tesztel minket. Nagyon vicces volt!
A bölcsivel már nincs semmi gond, de kimaradt az a beszámolóm, hogy képzeljétek el, hogy a 7. héten esett le a Drágámnak, hogy ez a bölcsi most már kezd komolyra fordulni, és ide tényleg jönni kell nap mint nap... A 7. hetet végigsírta... úgy, ahogy más gyerekek általában a 2. hetet szokták... Rossz volt nagyon, és nehéz, minden reggel. Már itthon mondta, hogy nem akar menni, de mégis öltözni kellett, odamenni, bemenni, és elválni. De egy hétig tartott, és utána elvágták. Manapság már hazajönni nem akar, mert nem bírja abbahagyni a játékot. Szóval nagyon hálás vagyok a jóistennek, hogy csak 1 ilyen nehéz hetünk volt, mert nem is tudom, hogyan bírtam volna ki többet. Bár eddigre én már túl voltam a lelki sokkon, szóval viszonylag könnyen vettem, azt hiszem sokkal nehezebb lett volna, ha ő is és én is a 2. héten borulunk ki...
Sajnos a munkahelyemen nem olyan frankó minden, néha egy-egy rossz nap után, vagy közben mindig eszembe jut, hogy minek kellett ez nekem, mikor otthon "babázhatnék" a kisfiammal... De azért nem bántam meg, szó sincs róla, csak még mindig küzdök bent, magamban, csendben...
Miközben iszonyú büszke vagyok a kis Tökire (ez a becsületes beceneve itthon - by Apa), hogy ilyen okos, ügyes és szeretetreméltó! Nagyon sok szeretetet kap a bölcsődében is, a gyerektársaitól kezdve a gondozókon át egészen a konyhás nénikig. Köszönjük!!!
(Nem készülnek mostanában képek sajnos, érjétek be ezekkel, vagy a képek hiányában inkább gyertek el hozzánk - jókat lehet Lackóval beszélgetni! :-)
Kirándultunk a Lajos-forrásnál
Motoros banditák - azaz Gabi és Lackó, az igaz jóbarátok! :-)
Rossz minőségű, de vidám
És a végére maradt a csattanó: a szintén rossz minőségű, igazi home-made videó (annak minden vonatkozásában)! A hallható dalok:
1. "Elvesztettem zsebkendőmet..." - de megakad a tű az "Annak aki megtalálja csókot adok érte" résznél.
2. Ekete pekete cukota pé... mondóka
3. Pál, Kata, Péter jó reggelt...
