2011. január 24., hétfő

Üröm az örömben

A múlt héten mozgalmas hetet szerveztem kettőnknek: voltunk Balatonbogláron, Ringatón, Játszócsoportban, sokat sétáltunk/játszótereztünk a lakótelepen. Szóval tényleg jól teltek a napok. 

Aztán tegnap Esztergomba mentünk el, a kiccsalád. :-) Wellness-ezni akartunk valahol, de nem volt egyszerű a választás. Legyen a hely bababarát, legyen közel, és lehetőleg ne költsük el egy nap alatt a családi vésztartalékokat... Így a káposztásmegyeri Aquaworld kapásból kiesett, más budapesti helyszín meg csak uszodának jó, de az meg nem jó a gyerekkel. Szóba jött még Velence, de aztán Apa rábukkant az esztergomi Aquaszigetre, ami ráadásul bababarát is. Nagyon is! :-) A Lackónak vett 100 forintos belépő ellenében kaptunk egy darab úszópelust, és egy üveg bébiételt. Egyébként meg volt gyerekmedence, Baba-Mama szoba, etetőszék az étteremben, és játszóház a gyerekmedence mellett. Úgyhogy tényleg figyelnek a babás oldalra is. 

A pancsolás nagyon jól sikerült, Lacus hihetetlen módon élvezte! Imádta, ahogy dobáltuk a vízbe, ahogy a maga módján babaúszhatott, rúgta a vizet, két kézzel pancsolta, és az volt a kedvence, amikor a medence széléről (ahová kiültettük) beugorhatott hozzánk! :-) Szóval jó volt, legalább egy kicsit megint kimozdultunk itthonról, és még jól is éreztük magunkat. Persze az már a múlté, hogy mi (ti. a szülők) pihenünk, alszunk a medence partján a nyugágyban, vagy éppen szaunázunk, úszunk... Mert hogy ezeket már nem nagyon lehet megtenni a Lurkó mellett, vagy legalábbis nagy szerencse kell hozzá. Illetve az kellett volna hozzá, hogy mondjuk ő is elaludjon a medenceparton (de esze ágában sem volt), és akkor addig  mi is tudtunk valamit csinálni - persze a gyerekfelügyelet miatt csak felváltva, nehogy túl sokat együtt legyünk! ;-) Na de hát ez így természetes, így változnak a dolgok ha már hárman vagyunk, és nem ketten...

Persze nehogy azt higgyétek, hogy ez a fenti volt az üröm az örömben... Neeem! Hanem az, hogy estére 38,2-es lázat produkált a kicsi Manó, és azóta sincs jól, ma délelőtt is lázas volt, most is alszik... Más tünet egyelőre nincs, picit köhög. Holnap megyünk a doki nénihez. Remélem, gyors lesz a gyógyulás, és az antibiotikumot ezúttal megússzuk. (Alig 2 hete hagytuk abba az előző adagot...) Kicsit el vagyok kenődve, mint minden betegségnél, de azért már sokkal könnyebben veszem az akadályokat ilyen téren, mint amikor először volt beteg... edződöm! :-)





2011. január 16., vasárnap

Rendhagyó bejegyzés következik...

... mely csak úgy tűnik, hogy rólam szól, de a látszat csal! Olvasd csak! :-)  

Az elmúlt 1,5 napban kikapcsolódtam. Számomra ez azt jelentette, hogy a szakmámmal foglalkozhattam egy kicsit. A III. Oktatás-Informatikai Konferencia előadója és résztvevője voltam egyben. Amúgy is szeretem a konferenciákat, a hangulatukat, a vidékieket, a több naposokat, mindegy nekem. :-) De ez a mostani különösen tartalmas, örömteli és pozitív élmény volt, hiszen 1,5 éve nem volt ilyen élményem. 
Én nagyon szeretem a szakmámat és azt a tudományterületet is, amit úgy hívnak: oktatás-informatika.  Teljesen lényegtelen, hogy én miről adtam elő, és mivel foglalkozom ezen belül. Sokkal lényegesebb azonban, hogy mások mivel foglalkoznak, mit kutatnak pl a netgenerációról, milyen tapasztalataik vannak a közoktatásban vagy a felsőoktatásban, vagy éppen milyen szoftvereket használnak az oktatási folyamatban.  De ezekről sem szeretnék írni részletesen, mert akit érdekel, az utána tud nézni a neten, a konferencia weblapján. 
Hogy miért nem írok erről egy szakmai blogban, és miért a családit terhelem vele? A válasz nagyon egyszerű. Azért, mert most először már nem csak pedagógusi identitásomban hallgattam a sok okos előadást, hanem szülői szerepben is. És ez egész más perspektívákat nyitott meg. Mondok egy egyszerű példát: hallgattam egy előadást a Deák Diák Általános Iskola jó gyakorlatáról, és nem (csak) azon gondolkoztam, hogy ez pedagógiailag mennyire nagyszerű, és hogy a tanítványaimat továbbra is vinni kell oda intézménylátogatásra, hanem azon (is) gondolkoztam, hogy a gyerekemet milyen jó lenne egy ilyen típusú, színvonalú iskolába járatni. (Csak ne a Józsefvárosban lenne...)

Szóval azt az összbenyomásomat és érzésemet szeretném megosztani, ami a 1,5 napban "új" volt nekem, vagyis a "szülői szemüveget". Ezt a blogot (még ha a rendszeres olvasók számán nem is látszik), sok anyuka és leendő anyuka olvassa. Azon gondolkoztam már a konferencián is, hogy ők vajon tudják-e, hogy a gyerekeink a NETGENERÁCIÓ tagjai. Vajon elolvassák-e Tari Annamária Y generáció című könyvét, hogy jobban megértsék, milyen az Ő generációjuk? Vajon fel fogják-e, fel tudják-e készíteni a gyerekeiket arra, amivel a "mindig-online-lét" jár? Vajon az "Idegen embernek sose nyiss ajtót!" mellett meg fogják-e tanítani nekik, hogy "Idegen embernek sose add meg a jelszavaidat!"? Lehet, hogy ezek triviális kérdések, és minden olvasóm azt válaszolja a fentiekre magában, hogy "hát persze!". Ha így van, annak őszintén örülök. És azt remélem, hogy a velem egykorú (leendő) anyukák már tényleg fel tudják majd készíteni a gyerekeiket a fenti kihívásokra. A nagyobb veszélyt inkább abban látom, hogy a most általános- és középiskolás diákokat nem készíti fel senki... hiszen az ő szüleik és tanáraik többsége kevésbé tájékozott ezen a téren. Mert ha jobban belegondolunk, az IKT (információs és kommunikációs technológiák) kultúra terjedésére az utóbbi évtizedben már nem az "apáról fiúra" száll paradigma  volt jellemző, hanem a "fiúról apára"... De hogy ne kanyarodjak el egy filozófikusabb irányba, inkább azt a vívódásomat hadd osszam még meg, amit a konferencia utolsó kerekasztal beszélgetése is tárgyalt: ez pedig a gyermekinformatika. Érdekes vita kerekedett, vagy inkább kerekedett volna, ha a vitapartnerek valóban partnerként kezelték volna egymást, és ha lett volna még idő... Abban ugyanis mindenki egyetértett, ebben a körben, hogy a számítógépnek és/vagy az interaktív táblának lehet helye már az óvodában is,  megtalálva az egészséges egyensúlyt a többi tevékenység között (ez már-már közhelynek számít sztem az IKT-val kapcsolatos beszélgetésekben). Arról azonban nem sikerült véleményt ütköztetni, hogy mi az az alsó korhatár, amikortól IKT eszközhöz érdemes engedni a gyereket, és hogy vajon érdemes-e csak azért a kezébe adni az okostekefonunkat vagy a notebook-unkat, mert egy gyönyörű, csillogó, örömteli gyermektekintetet kapunk cserébe. Szívesen hallgattam volna a szakemberek véleményét erről, de sajnos nem igazán jött ki a lényeg.

Én azt hiszem,hogy szülőként az lesz a legeslegfontosabb feladatom, hogy a gyerekemet megtanítsam értelmes célokra használni ezeket az okos technológiai eszközöket. Azzal már rég megbarátkoztam, hogy naponta akár több órát is a gép előtt fog ülni, de szeretném, ha ezt nem (csak) a facebook-ozás és az msn-ezés tenné ki. Szeretném majd ellenőrizni, hogy mit csinál, és őszintén remélem, hogy akkor  is lesz annyi tudásom ezen a területen, hogy tudok majd neki értelmes alkalmazásokat mutatni. (De az se baj, ha majd ő mutat nekem... :-) Azt a pillanatot pedig kíváncsian várom, amikor Lacus majd ide akar ülni mellém, és csinálni szeretne valamit a gépen/géppel. Egyelőre nem tévézik, és nem gépezik, de 1 évesen ez talán nem csoda. :-) (mellesleg erre most még tudatosan törekszünk is) 

És hogy milyen oviba meg iskolába fog járni a gyerek? Hát azt még nem tudom, de őszintén remélem, hogy addig még sok-sok ilyen konferencián lesz szerencsém részt venni, és a szakmai párbeszédek majd hozzásegítenek az okos döntéshez. :-)

2011. január 11., kedd

Nesze neked drága játék!

Annyira jellemző, hogy a gyerek (Lackó is) mindennel képes játszani, és sokkal szívesebben játszik azzal, amivel te nem is gondolnád, hogy tud... Hát így van ez itthon is nap mint nap. Ma egy kis üveg "esett áldozatul". Nekem az tetszik a videón a legjobban, ahogy közben magyaráz, kommentál... ja, meg ahogy megtapsolja magát... :-D Szóval az a mai bejegyzés tanulsága, hogy teljesen felesleges soktízezerért márkás játékokat venni! (De ezt biztosan minden szülő megtapasztalta már.)

2011. január 9., vasárnap

Az a bizonyos gyerekbuli...

(Mielőtt elmesélném azt a bizonyosat, egy kis kitérő helyzetjelentés: kedd óta ismét fogzás (7. fog, bal alsó kettes), takony, köhögés, fülgyulladás és antibiotikum "szépíti" napjainkat. :-( Tök ugyanaz, mint az a hosszantartó őszi betegségünk. De doktornénik szerint - és szerintem is - most talán időben elkaptuk, és hamarabb kilábalunk belőle. A takonyból legalábbis mindenképp. Én a füle miatt aggódom... Nem mellesleg pedig, szinte órára pontosan úgy történt, hogy már gépeltem volna a levelet Stoller Kati néninek, hogy akkor újra belevágnánk a babaúszásba, amikor a gyerek elkezdett folyamatosan prüszkölni... A jóisten valamiért úgy akarja, hogy ne járjunk babaúszásra. Hát így! Majd bepótoljuk ovis korban, biztos el fogom vinni, amilyen korán csak lehet...)

Szóval már sokat utaltam rá, hogy nem csak családi körben ünnepeltük meg Lackó első szülinapját, hanem igazi, nagy gyerekzsúrt is szerveztünk! Tényleg viszonylag nagyra sikeredett: 16 felnőtt és 10 gyerek részvételével. (Ezúton is köszönjük drága barátainknak, hogy eljöttek, és együtt ünnepelhettünk.) 

Persze a 67 négyzetméteres lakásunk igen picinek bizonyult  (volna) ehhez a létszámhoz, arról nem is beszélve, hogy a bérelt légvár sem fért volna el - még a nappaliban sem. Így hát helyszínként Apa dolgozójának egyik irodai helyisége szolgált, ami nem tudom hány négyzetméter, de az alábbi képeken látni fogjátok, hogy szellősen voltunk.

A légvár és a 100 db színes labda beváltotta a hozzá fűzött reményeket, abszolút sikere volt a nagyobb gyerekek körében. Ezen kívül elvittünk egy csomó játékot itthonról is, úgyhogy a gyerekek tényleg nagyon jól elvoltak, jó volt őket nézni, ezért érdemes ilyen bulit szervezni... :-)

Remélem a felnőttek is jól érezték magukat, volt azért a málnaszörp mellett egy kis erős "szilvapárlat" is, meg "folyékony kenyér" és "szőlőlé" is. ;-) Utólag visszagondolva, a pezsgőzés kimaradt, pedig a gyerekpezsgőt is odakészítettük. Na majd legközelebb, végül is ez volt életünk első gyerekbuli szervezése, úgyhogy az ez után következők ennél csak jobbak lehetnek majd! :-) 

A jó minőségű fényképek a Pöttömfotóst dicsérik, a rossz minőségűeket én csináltam. :-)

















2011. január 4., kedd

Kell egy hét együttlét...

Bátyámékkal egy évben kb. 3-4 alkalommal találkozunk, hol Angliában, hol Magyarországon. Mióta gyerekek vannak itt is-ott is, azóta ez különösen nagy szívfájdalmam, hiszen olyan jó lenne, ha a kis lurkók együtt cseperedhetnének, sok-sok közös élményt szerezve... Bár még kicsik, és nem érettek ahhoz, hogy együtt játszanak, mégis annyira jó volt együtt látni őket. Levi (1 évvel és 2 hónappal idősebb Lackónál) már tudja szeretgetni és utánozni Lackót, úgyhogy a hajhúzáson és a puszin kívül ez volt a legtöbb, ami kettőjük között interakciónak nevezhető. :-) Pár év múlva ez biztosan sokkal "izgalmasabb" lesz, főleg, hogy addigra - a most 2,5 hónapos - Maja is beszáll majd, és rendet rak a fiúk között! ;-)

Íme egy kis képválogatás az elmúlt, együtt töltött egy hetünkből!












És még mindig nincs vége... izgalmas gyerekzsúr beszámolóval jövünk legközelebb!!! ;-)

Miután kihevertük a tegnap kezdődő újabb taknyos-köhögős betegséget... :-(((

2011. január 2., vasárnap

Az óév utolsó napján

Az idei szilveszter specialitását az adta, hogy Bátyámék itthon voltak, és így gyerekes-családos-csendesülős szilvesztert tartottunk. December 31-e ennek ellenére (vagy inkább így is) igen tartalmas nap volt...

Délelőtt a Tropicariumban jártunk...








Kora este trombitálva szánkóztunk...




... aztán huszársapkában játszottunk...



Majd a gyerekek nyugovóra térése után beszélgettünk, ettünk-ittunk, éjfélkor koccintottunk, majd 1 óra körül felmentünk a Juciékhoz a szomszédba, hogy megöljük a házibulit, és tudjunk végre aludni... ;-)))

Utólag is kívánunk minden kedves vélt és valós olvasónknak Boldog új évet! :-) 

Nagy László: Adjon az Isten

Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet -
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.