Húsvétolás

A tavalyi húsvétról csak annyi emlékem van, hogy akkor sikerült először Lackót igazán megnevettetni, még csak 4 hónapos se volt... Idén meg már igazi nagyfiú, aki locsolkodni ment.

Na de kezdjük az elején. Otthon igyekeztünk húsvéti hangulatot teremteni, próbálkoztam a természetes alapanyagú tojásfestéssel, de végül csak a hagymahéj bizonyult hatékonynak. Az ünnepi asztal valahogy így festett, ahogy a két szélső képen látszik.

Már szombaton elkezdődött a húsvétolás, mert délelőtt néhány lakótelepi családdal együtt elmentünk egy közeli erdő-mező szélére, ahol az egyik Apuka előre eldugdosta a tojásokat, hogy aztán az érkező gyerekek megkereshessék, amit hivatalosan A NYUSZI rejtett el, akarom mondani tojt oda! :-) Összesen 6 darab 2-3 éves kisfiú és kislány kereste és gyűjtötte vödörbe izgatottan a "talált tárgyakat". Lacusunk volt a legkisebb, így ő "nem volt versenyben", de azért egy tojást (krepp nyusziba csomagolva) - a segítségemmel - ő is megtalált. Nagyon aranyosak voltak a Kicsik, és örültem (és köszönöm), hogy részesei lehettünk ennek a "házi programnak", mert szerintem nagyon fontos, hogy a gyerekeknek átadjuk a hagyományokat, és ezeket az ünnepi szokásokat.

Szombaton délután pedig, az egyik közeli játszótérre hoztak pónilovakat, tyúkokat, törpenyulakat és nagy igazi nyulakat is, így ezt sem hagytuk ki, és megmutattuk a "tanyát" Lacusnak. A nagy nyuszit meg is simogatta, de sajnos kép nem készült róla. 


Vasárnap templom után egy fél napot Balatonon töltöttünk az anyai Nagyszülőkkel. A legnagyobb attrakció a halakkal való kaland volt, aminek ugyan semmi köze a húsvéthoz, csak hát mivel a Papa horgászik, így aztán alig várta, hogy az unokájának megmutathassa a halakat, amiket fogott. Hát a halacskák igen nagy sikert arattak Lackónál, a videók is erről tanúskodnak.

Az ugyan már nem lett felvéve, de gondolom mondanom sem kell, hogy nem csak a halas ujját vette a szájába, hanem a kishalak fejét is... Az ember nem tud olyan gyors lenni, mint ő, így nem tudja megakadályozni, hogy ne történjenek ilyen "balesetek". Na jó, persze nem lett semmi baja a gyereknek, meg nem is nyelte le semmijét a halnak, de azért elég gusztustalan... :-S

Hétfőn pedig az apai Nagyszülőknél voltunk, mert a locsolkodás itt nagy hagyományokkal bír. Mivel a család elég nagy, ezért szinte elmegy vele az egész nap, és hát idén már Lackót is büszkén vitte magával locsolkodni az Apukája és a Nagypapája. Sajnos erről nincsenek képeim, mivel én nem voltam jelen, a fiúk meg nem fényképeztek. Különösebb sztorit sem meséltek, hogy mi hogyan történt, de állítólag Lacus is nyomta a kölnisüveg (é. parfüm) nyomnivalóját. :-) Így meglocsolta  Anyukáját, Nagymamáit, apai Dédijét, másodunokatestvéreit,  olyan rokonokat Apa ágán, akiknek nem tudom a hivatalos megnevezését, és végül de nem utolsó sorban Bíborkát és anyukáját. Verset még nem tudott mondani, de majd jövőre kettőt mond, kárpótlásul. :-) És akkor talán már több csokoládé elfogyasztását is megengedjük neki, mert a most gyűjtött csokicsodák 99%-át a szülei fogják elfogyasztani... Köszönjük! :-P

Kirándulásaink

Különböző járgányokkal rójuk az utakat és a természetet mostanság. 

A hétvégén a Gyermekvasút nosztalgiavonatán utaztunk, ami nagyon kellemes volt, igazi büdös gőzös mozdonnyal. :-) Tényleg egy élmény volt, Lacus is szerette, érdekes volt neki, és élvezte, hogy az ablakban állhat. A János hegynél leszálltunk, hogy sétáljunk egy kicsit, de a Nagyszülők nem bírták annyira, meg hát Lackóval sem egyszerű gyalog túrázni. Ha letesszük, hogy sétáljon, akkor az megy egy darabig, de haladni nem lehet, mert vagy minden követ felszed, és azért nem haladunk, vagy visszafelé megy. :-) Babakocsit nem lehet vinni ilyen helyre, a fémvázas háti hordozó pedig, ami kirándulásra alkalmas lenne, egyelőre még csak gondolat formájában él a fejünkben - illetve kinéztük, hogy a Decathlonba kéne megvenni. Úgyhogy Apa- és Anya-járgány lépett életbe a János hegyen, azaz Lackó a nyakunkban ülve "túrázott". Igen hamar feladtuk, hogy a kilátóig felmenjünk (a fenti indokok miatt), helyette csak a Békás tavat néztük meg. Tervbe van, hogy sokat megyünk túrázni Lacussal is, ez bemelegítésnek remek volt.

Az új hobbink pedig a biciklizés! (Köszönjük, Anett!) Egy hete van meg a biciklire való ülése Lackónak, és azóta minden nap megyünk. A római kitűnő terep, hiszen a Megyeri hídig (sőt, Szentendréig) van bicikliút, szóval a Duna mentén, jó levegőn, napsütésben, kacsákat és hajókat nézegetve tekerek, Lacus meg kommentálja a látottakat. Rendszerint délután megyünk biciklizni, miután az egyetlen délelőtti alkalom úgy végződött, hogy a "potyautas" elaludt a biciklis ülésben, ebéd előtt, fél 12-kor. Délután visszük magunkkal az uzsonnát, kitekerünk a Dunára, és a part egy szimpatikus, füves pontján letáborozunk, és piknikszerűen elfogyasztjuk az uzsonnát. Idilli, mi? :-) Tényleg az! Remélem, hogy Lacus biciklizés iránti hatalmas lelkesedése nem múlik majd el az újdonság varászerejének múlásával. Most nagyon szereti, már a lakásban hozza a sisakját, ha mondom, hogy menjünk biciklizni. Ha pedig a tárolóba megyünk, de nem a biciklit hozzuk ki (hanem mondjuk csak a babakocsit), akkor nemtetszését fejezi ki. Nézzétek, milyen helyes a zümis sisakban! 

Rosszaság és időzített bomba

Még nem is meséltem, hogy meglátogattuk azt a kis barátunkat, akiről a blog egy korábbi bejegyzésében említést tettem. KisKoppány akkor még csak a pocakban volt, maholnap viszont már 6 hónapos lesz. Végre, betegségek ide vagy oda, összehoztunk egy találkozót. KisKoppány nagyon cuki kisfiú, nagyon szép és nyugodt baba. Jelenlétünkkor nagy esemény zajlott az életében, ugyanis életében először megette a reszelt almát! Nagy dolog ez kérem, egy 5 és fél hónapos életében! :-)

Lackó milliószor elmondta a délután folyamán, hogy "baba", de persze magával a babával még nem sok mindent tudott kezdeni, sokkal inkább a játékaival, amiket előszeretettel megkaparintott (ha hagytuk) és persze meg is kóstolt. 

Nagyon finom ebéddel vártak minket a vendéglátóink, szóval tényleg egy szuper délutánt töltöttünk ott! Csak egyetlen egy dolog miatt éreztem rosszul magam (és utólag Apa is beszámolt róla, hogy ő is így érezte). Mert hogy az a helyzet, hogy Lackóban most a megismerési motiváció tombol! Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy MINDENT, amit elér, megfog és általában szájba is vesz. Tök mindegy, hogy ez konnektor, szemcsepp, papírzsepi, párologtató, polifoam, BÁRMI! Na most mi már megszoktuk, és persze a veszélyesekről (ld. konnektor) leszoktatjuk, na de egy olyan helyen, ahol NINCS gyerek, vagy KISEBB a gyerek, mint Lackó,  egyrészt nincs el- és lezárva semmi, másrészt pedig mindez úgy tűnik, úgy tűnhet, hogy ÁTOK ROSSZ gyerekünk van! Pedig nem (annyira :-), csak egyszerűen minden érdekes neki, és mindent meg akar tapasztalni! Szóval végig az a gyötrő gondolat volt bennem, hogy KisKoppány családja biztos azt hiszi, hogy milyen rossz gyerek ez a Lacus! Mert az ő kisfiuk még ott marad, ahol leteszik, és csendesen, nyugodtan elgügyög (gyönyörű korszak!). Az is lehet persze, hogy vendéglátóink fejében nem fordult meg ez a számunkra gyötrő gondolat, de ha mégis, akkor csak azt üzenem nekik innen csendben, hogy Koppány is lesz ilyen, mint Lackó most! :-) És szeretnénk, ha akkor majd eljönnének hozzánk, hogy Koppány is szétpakolhassa a mi lakásunkat! ;-)

Kocc!

 

 "De szeretnék én is a járókán belül lenni!"

 KisKoppány

 Kontakt 1

Kontakt 2

No, az időzített bombáról meg csak annyit, hogy holnap lesz egy hete, hogy Lacus megkapta a 15 hónaposoknak járó kötelező védőoltást (rubeola, mumsz, kanyaró), és minden ismerős azt mondta, hogy ez a lázasodós oltás. Az oltás utáni 5-10. napon várható a láz, amit mi 7. napja várunk... Az óra ketyeg, de a bomba egyelőre nem robban. Persze azt se bánnám, ha elmaradna a robbanás...

Hamarosan beszámolok az új hobbinkról, és videjóóó is lesz! ;-)

ADDIDE korszak

Én nem tudom, hogy a szakirodalmak beszélnek-e ilyenről, de hogy nálunk az ADDIDE korszak tombol, az tuti! Tökéletesen ki tudja mondani (egyébként ez vmiért az első szavak egyike volt már hónapokkal ezelőtt), de nem csak azt jelenti, aminek látszik. Inkább azt jelenti Lacusnál, hogy: "akarom, szeretném". Ugyanis ezt mondja akkor is, ha fel akar mászni az ágyra, vagy ha oda kell adni neki egy magasan lévő tárgyat, vagy ha ki akar szállni az ágyból, szóval az akaratát fejezi ki vele. Tegnap előtt azt hittem megbolondulok, mert egész nap, megállás nélkül nyomta, és persze a legtöbbször még nyavalygással is jár, mert hát persze MOST, AZONNAL kell minden, a türelem, és a szükségletek késleltetése nem megy még... (Múltkor már odáig jutottam, hogy némi tudományosságot próbáltam vinni a magyarázatomba, és azt találtam mondani a gyereknek: "Lacus, tanuld meg késleltetni a szükségleteidet!" Apa jól kiröhögött, de én is ki szoktam őt, amikor így próbálja meg  csillapítani a hisztiző gyereket: "Lacus, ne ess pánikba!" - forrás: Kőhalmi Zoltán.)

Hát szóval így vagyunk akarat terén. Amúgy meg élvezzük a tavaszt, ami Anyának a kedvenc évszaka! :-) Nagyokat sétálunk, figyeljük a természetet (hangyákat követünk, madarakat lesünk, bokrokat/virágokat szagolunk, kutyákat követünk, ééééés még mindig kavicsot eszünk - grrrrrr). Most már van élet a római parton is, és mivel én imádok oda lemenni, ezért újabban inkább ott töltjük az időt a játszótér helyett. Nagyot sétálunk oda-vissza, a Duna parton pedig csomó érdekes dolog van: lehet kacsákat nézni/etetni, hajókat/kajakosokat/motorcsónakokat figyelni, és persze kavicsot végre nem enni, hanem a vízbe dobálni. Tényleg imádunk ott lenni, most már Lacus is. Ma mondtam neki még itt a házunk előtt, hogy megyünk a Dunára, és kavicsokat dobálunk... stb., és persze megértette, mert már vagy ötödször megyünk, és ezért már itt a ház előtt elkezdte gyűjteni a kavicsokat, és szorongatta a csepp kezében, míg le nem értünk a Dunára. Hát így...