Dalban mondom el

Még mindig nagyon szeret énekelni, még mindig nagyon szép a hangja hozzá, és most már zenél is mellé. :-) Honnan örökölte?!





Ezt az utolsót csak és kizárólag Papp Márta és családja kedvéért! ;-)

Provokál, udvarol, és félig szobatiszta

Kezdem a szobatisztasággal, mert az egy régi történet, csak még nem számoltam be róla. Már hónapok óta bilizgettünk, aztán a január-februári itthonlét eredményezte, hogy komolyan dolgoztunk azon, hogy a pisilés legalább menjen... (Apa még pénzjutalmakat is beígért egy-egy bilitartalomért a Gyereknek, aztán megbeszéltük, hogy pedagógiai szempontból ez nem túl jó... :-) 
Szokásos, kisebb-nagyobb sikerek és kudarcok mentén haladtunk, de már a feladás határán voltam 2 hónap után, mikor egy vasárnap délelőtt, 2 óra alatt 3 váltás ruhát cseréltünk. (Gondoltam hagyom a francba, nem erőltetem én ezt, mert amit a pelus árán megspórolok, azt elköltöm mosásra... ) De úgy alakult, hogy másnap bölcsibe mentünk, és mondtam Ildikónak (gondozónő), hogy szeretném kérni, hogy csak alváshoz kapjon pelust, és napközben pisiltessék a kis wc-be. Ildikó tök jófej volt, mondta, hogy persze, és maximálisan támogatott bennünket. Úgyhogy a bölcsiben eltelt 1 hét úgy, hogy naponta 2-3 váltás ruhát elhasználtunk, mert hogy szólni tudott a Drágám, de tartani még nem sokáig bírta, így mire kiértek a wc-hez, már általában becsurgott. 1 hét alatt viszont úgy megszokta, és megtanulta tartani a pisit, hogy azóta nincs szükség váltás ruhára. :-) Az alváshoz még használunk pelust, és a "nagydologhoz" is (bár néha az is megy a bilibe). 

A provokálás egy új jelenség, pár napja gyakorolja előszeretettel, és nagyon keményen feszegeti a határokat. Csinál valamit, amit nem szabad (pl. fém autóval üti a tükröt...). Ilyen esetekben ez a szokásos felállás:

Anya: Légyszi ne, mert... (szentbeszéd1) 

L: tovább csinálja

Anya: Mondtam, hogy ne, mert... (szentbeszéd2)

L: tovább csinálja

(...) - egyszer csak elfogy a türelem

Anya:  Ha még egyszer, elveszem!

L: Jó, vedd el, tessék! (odaszalad hozzám, nyújtja az elvenni valót, és mire hozzáérne a kezem, elrántja, és elszalad vele...)

Ehhez hasonló provokációt naponta többször produkál. Ha valamivel "megfenyegetem", akkor önként vállal mindent: felajánlja, hogy megy magától büntibe, felajánlja, hogy odaadja a tárgyat, amit el akarok venni... stb. De amikor tényleg megteszem (és elveszem vagy büntibe küldöm),  akkor krokodilkönnyekkel sír, mint aki nem érti, hogy miért is történt mindez. Szóval nagyon érdekes játszmákat játszunk manapság, mint kihívást élvezem, mert tökre érdekel, hogy mi játszódik le benne ilyenkor...

Két provokáció között meg újabban elejt egy-egy olyan mondatot nekem, hogy "Szép hajú vagy, Anya!" (és megsimogatja), "Nagyon szép vagy, Anya!", "Te vagy a gyönyörűm!" - mondja nekem... Hát ilyenkor persze olvadok, és rendre eszembe jut a freudi Oidipusz-komplexus... Mindenesetre feleségül venni egyelőre még nem akar... :-)

A mű címe: Eketepekete

A mű címe: Zöld erdőben jártam

Zajlik az élet

Jól elmaradtam az elmúlt 3 hétben, mert hát annyira felgyorsultak a napok mióta bölcsi és dolgozó van, hogy néha magam is alig tudom követni. 

Szóval a bölcsivel az a helyzet, hogy jártunk 3 hetet, aztán 1 hét itthon nátha és köhögés miatt, majd 1 hete megint bölcsi. Sírás továbbra sem volt egyszer sem, és a héten már 3 napot volt teljes napot (nem rövidítve sem reggel sem délután), vagyis 8-15.30-ig. Még mindig úgy látom, hogy jól érzi ott magát, szereti a gyerekeket, emlegeti őket itthon is. (Ma pl. Zsombit hívta telefonon játszásiból, és mondta neki, hogy "Gyere bölcsibe!") :-) Úgyhogy nagyon szuper minden, és még mindig úgy tűnik egyelőre, hogy én viselem rosszabbul... Délután alig várom, hogy mehessek érte (mindig 10-15 perccel előbb ott vagyok mint kéne, hátha elhozhatom...), elképesztő módon HIÁNYZIK, és ha itthon maradok dolgozni (vagyis nem megyek be a munkahelyre, mert itthonról is meg tudom oldani a feladatokat), akkor az valami rettenetes! Abban a környezetben lenni egyedül, nélküle, ahol majd' 2 évet minden nap 0-24-ig együtt töltöttünk, hát szóval... nagyon rossz! Úgyhogy itthon dolgozás kilőve, szigorúan megyek a dolgozóba inkább, mert itthon nem bírja a lelkem...

Amit Lackóról a gondozónénije, Ildi állít, azok kb az alábbiak: 

• egész nap énekel és dumál, 
• nagyon cuki, 
• mindenkinek a kedvence és el fogják kényeztetni, 
• általában mindent megeszik és sokat is, 
• néha emleget engem napközben, majd nyugtázza, hogy "Anya mindjárt jön",
• olyan, mint egy papagáj, mert mindent ismétel, amit a többiektől hall,
• általában nagyokat alszik.

A bölcsin kívül pedig szintén sűrű a programunk, mert délutánonként mindig akad vmi elintéznivaló, vagy találkozunk valakivel, vagy hozzánk jön valaki... stb. Csomó fényképem van már felhalmozódva ezekről a délutáni és/vagy hétvégi programjainkról, de azokat majd egy következő bejegyzésben.

Helyettük jöjjön egy PRODUKCIÓÓÓ, azaz mit is jelent az, hogy a kisfiunk egész nap énekel és dumál... hát vmi ilyesmit kell elképzelni! :-)

HammaHammaHamma

Avagy hogyan és mit eszik egy majdnemmásféléves?

Tulajdonképpen nem panaszkodhatok, mert szerintem jól evő a kisfiunk, de azért lekopogom... Vannak persze kedvencei (tojás mindenféle formában, virsli, paradicsom, uborka, joghurt, krumpli, tészta... stb.), de igazából olyanokat nem tudok ilyen hosszan felsorolni, amiket nem szeret. Ami nekem leginkább a problémát okozza, az a kiszámíthatatlanság, mert az bizony hektikusan változik, hogy éppen mit eszik meg és mit nem. Két alapelvnek próbálok eleget tenni az étkezéseit tekintve: (1) változatosság, (2) egészséges étel. Az előbbinek való megfelelés néha nagyon is próbára tesz, mert igen nehéz változatos kajákat produkálni neki napi ötszöri étkezés keretében! Utóbbi, az egészségesség pedig olyasmiben nyilvánul meg, hogy házi tejtermékeket veszünk (tej, sajt, joghurt), általában a Dédi tyúkjainak tojását fogyasztjuk, sok bio barna kenyeret eszünk, a zöldséget-gyümölcsöt igyekszünk megbízható, magyar terméket áruló helyeken, piacon beszerezni, és ritkán nassolunk (legyen szó édes vagy sós nasiról). Persze mivel a fenti két alapelvnek nehéz mindig megfelelni, és néha a programjaink is úgy hozzák, hogy nem tudjuk a legjobb megoldást kivitelezni, ezért előfordul, hogy édes vagy sós péksüteményt eszünk, vagy egy kis rágcsálnivalóval húzzuk ki az evés időpontjáig, vagy azt a bizonyos virslit esszük meg, amiről tudjuk, hogy sokminden van benne, csak hús nem sok... :-( 

Az önálló evés már egész jól megy Lacusnak. Villával már bármit megeszik egyedül, ami villára szúrható, ez azért nagy könnyebbség, és olyan jó nézni, hogy milyen ügyes! A kanállal való evés még nem tökéletes, de ügyesen próbálkozik, és bár ilyenkor minden úszik a kajában, mégis hagyom, hadd csinálja, mert különben sosem fogja megtanulni, hogy hogyan kellene úgy kanalazni, hogy több menjen a szájába, mint mellé.

Az aktuális kedvenc játék

Olcsó, egyszerű kis játék, de a finommotorikát nem kíméli. :-) Mikor megvettük, kb. 2 héttel ezelőtt, Lackó nem tudott vele játszani, mi horgásztunk. Azt hittem, sok hónap múlva lesz csak képes az önálló horgászásra, mert ez olyan finom kézmozgásokat igényel. Tévedtem. 2 nap kellett neki, hogy elsajátítsa, és azóta nagyon szeret vele játszani. Ezt még az első napokban vettem fel, azóta már minden "fogást" egy "HOPPÁ" csatakiáltás kísér! :-)

Szavakat keresek

Alább az ígért videók, a teljes repertoár igénye nélkül... :-)

Nesze neked drága játék!

Annyira jellemző, hogy a gyerek (Lackó is) mindennel képes játszani, és sokkal szívesebben játszik azzal, amivel te nem is gondolnád, hogy tud... Hát így van ez itthon is nap mint nap. Ma egy kis üveg "esett áldozatul". Nekem az tetszik a videón a legjobban, ahogy közben magyaráz, kommentál... ja, meg ahogy megtapsolja magát... :-D Szóval az a mai bejegyzés tanulsága, hogy teljesen felesleges soktízezerért márkás játékokat venni! (De ezt biztosan minden szülő megtapasztalta már.)

Produkcióóóóóó

Az alábbi videók arról szólnak, mi lett a mindennapi kemény munka eredménye :-), vagyis részleteket láthattok abból, milyen tudása van most Lackónak! :-)

1. Pápá, halacska, kutyus, tiktak



2. Igen-nem, puszi, szemed-orrod-fejed




3. Egyet lép (egyébként már 3 lépés a rekord!)

(Van ám még a repertoárban bőven, csak rögzíteni kéne, de azt meg olyan nehéz, mert persze mindig a kamerát akarja megfogni olyankor, és abbahagyja a produkciót. Azért majd igyekszem...)

És végül 1 képsorozat a nézéseiről! :-)

Séta a Skanzenben

És tényleg sétáltunk, immáron nem csak mi, hanem a kisfiunk is, mert egyre nagyobb kedvvel sétálgat, ha fogjuk a kezét. Nézzétek!

 

A Szent Márton napi liba és újbor fesztivál alkalmából látogattunk ki a szentendrei Skanzenba tegnap. Nagyon szép a Skanzen, mindenkinek szeretettel ajánlom, nagyon jó hangulatú, és tényleg szép. Igazából nagyobb gyerekekkel több értelme van kimenni, mert rengeteg kézműves foglalkozás volt, ahol mindenféléket fabrikálhattak a gyerekek (lámpást, kukocicabábút, gyertyát, adventi koszorút... stb.) Lacus csak a háziállatokra csodálkozott rá: volt szürkemarha, kecske, tyúk, mangalica, liba, ló, kutya, macska. Íme néhány kép ízelítőül:

És ha már a sétánál tartunk, itthon is gyalogol ám a Kislegény! Most már tudja tolni a bébitaxit, de egy-két bukfenc persze azért mindig becsúszik. :-)

Tényleges babaúszás hiányában maradnak az emlékek és a fürdőkád

Annyira fáj a szívem, hogy a betegeskedés miatt nem tudunk úszásra járni... Úgyhogy maradnak a Bobóországbeli emlékek, és az itthoni fürdések...

Múlt héten több ismerősöm is rám telefonált, hogy benne voltunk a tévében. Én nem láttam, sőt, nem is tudtam róla, de utánanéztem a felszólítások hatására, és tényleg benne voltunk, nem is kicsit, és nem is egyszer! :-)

És végül egy home-made videó arról, mennyire élvezi Lackó, amikor merülést imitálunk.