Vegyes vágott

Azt sem tudom hol folytassam, vagy hol kezdjem újra... Mivel a blog alapvetően olyan műfaj, ahol illik naprakésznek lenni, ezért nagyon nem is révednék már vissza a 1,5 hónappal ezelőtt beharangozott beszámoló irányába. Helyette inkább szólok néhány szót a dolgos hétköznapjainkról. 

A bölcsit nagyon szeretjük továbbra is, a Kutyus csoport létszáma most már majdnem teljes - miután azt hiszem már mindenki beszokott, aki bejelentkezett. Bizonytalanságomat az okozza, hogy vannak olyan csoporttársak, akiket nem is ismerek - mivel mi az első beszokók voltunk, az utánunk következőket már csak az öltözőből ismerjük - ha egyáltalán kiderül, hogy ki hova jár... Na meg onnan, hogy Lackó most már szép kerek történeteket mesél a bölcsis életből, és ezekből néha előkerülnek újabb nevek. Általában olyasmiket mesél, hogy kivel milyen konfliktusa volt: aminek persze mindig az a lényege, hogy ugyanazzal a játékkal akartak játszani, és ezért összekaptak. Mesélte, hogy Zsombit pl. megrángatta és meglökte, meg köpködtek egymásra... persze mi, a naiv szülők, akik csak az otthoni rendeskedvesjólnevelt kisfiukat ismerik, azt hittük, hogy a történet a képzelet szüleménye. Mígnem megkérdeztük Ildit, a gondozónőt, aki tisztázta a helyzetet, és azt mondta, hogy nyugodtan higgyünk el mindent, amit Lackó itthon mesél a bölcsiről, mert ő még nem fantáziál (azóta tudjuk azért, hogy ez így nem igaz, mert igenis fantáziál, és mesél meséket, nem igaz történeteket is). Szóval az a lényeg, hogy vannak már a bölcsiből rossz szokásaink is - ld. köpködés. A helyzet nem súlyos, de kezelendő. A "nem leszek a barátod", "nem játszok veled", "ez az én játékom, ne vedd el" típusú szófordulatok pedig természetesen itthon is a mindennapjaink részévé váltak. Vagyis keményen ráléptünk az intézményes szocializáció útjára. De egyelőre tényleg nem panaszkodom, mert szerintem a mérleg még mindig a pozitívba billen a bölcsi hatásait tekintve (ld. énekek, mondókák, szokások megtanulása).
A szerelmi szálak is alakulgatnak már a csepp emberek körében... Lackó Barbit és Emmát szereti a legjobban állítólag. Emmával már többször megpróbáltak egy ágyban aludni a bölcsiben. :-) (a képen a hát-a-hátnak pozíciót választották, ki tudja miért...)

Barbi iránti szerelme sajnos viszonzatlan, mert Barbi pont az a kislány, aki nem tűri el senkinek a közelségét, barátságát, érintését... stb. - Lackó meg pont így "támad": simogatással! :-) Szóval szegénykémnek már próbáltam mondani, hogy ha Barbi nem szereti a simogatásokat és a közeledését, akkor inkább válasszon másik kislányt, aki örül neki... de hát ugye tudjuk, hogy a szerelem vak... :-) 

A bölcsiben való jelenlétünk és a betegségek miatti itthonlétünk aránya számításaim szerint kb. kétharmad:egyharmad arányú. Talán ez nem is mondható olyan rossznak, mert ennél sokkal durvábbakat is látok, hallok (meg persze sokkal jobbakat is). És hál' istennek nagyon komoly betegségünk nem is volt még mióta bölcsi van, csak a szokásos nátha-köhögés. Köhögés olyannyira, hogy tegnap épp örömünnepet ültem, minek után 6, azaz hat hét után VÉGRE sikerült az éjszakát újra átaludnia, köhögés nélkül! Juppiiii! :-)
A köhögés miatt az elmúlt 1,5-2 hónapban minden este lámpáztuk a fülét az esti mese olvasása közben. Egy idő után már önjáró lett a gyerek.

Újdonság volt Lackó életében mostanában az is, hogy párszor volt velem a dolgozóban. De igazi bevetésen ám, az órámon is, és éles megbeszélésen is jelen volt. Az órámon nem volt gáz a helyzet, mert csak jegymegajánlás és -beírás volt, ami simán kivitelezhető volt vele (elkószált a teremben). A megbeszélést viszont azért időnként félbe kellett szakítani, amikor pl. lerántotta a vezetékes telefont, meg amikor sikítva rohant be a szobába a folyóson őmiatta sikító lányka hallgatók hallatán. :-) De egyébként nagyon türelmesen és rendesen viselkedett, mindenki megdicsérte, és ellátta a már sokszor hallott "NYUGODT GYEREK" bélyeggel. Mondtak olyat is, hogy "úgy néz szigorúan, mint az anyukája", meg hogy "mikor mosolyog, olyan mint te" (é: anyukája). Tényleg? :-)

Az elmúlt napokban pedig már igyekszünk készülődni, hiszen ki sem látunk majd az ünnepekből: születésnap, karácsony, új év. Ez egyelőre azzal jár, hogy állandóan takarítunk itthon... (ld. a képen: könyvespolc takarítása)

Na meg járunk Lacussal kettecskén szuperebbnél szuperebb boltokba ajándékokat vásárolni, amit ő egyébként nagyon élvez - de most még nem írhatom le, hogy hol milyen élmények értek bennünket, mert többen találgatni kezdenének az olvasók közül, hogy vajon mit hoz nekik a Jézuska... ;-)

Így játszik

Mindig vannak aktuális kedvenc játékok, de folyamatosan váltogatja őket. Egyelőre semmilyen "őrület" nem kapta még el Lackót, legyen az Thomas, vagy autó, vagy bármi. Szóval viszonylag változatosan játszunk, ami így a tél közeledtével egyre nagyobb kihívás lesz. Múlt héten betegség miatt itthon voltunk, de annyira, hogy 4 teljes napig a lakásból sem mentünk ki (az orvoson kívül)... hát a 3-4. napon már olyan szinten untunk minden benti lehetőséget, hogy azt el nem tudom mondani. Többnyire ezeknek a napoknak a termékei a lenti képek. 

 

 A Duplo kamion nem éppen rendeltetésszerű használata során kiderült, 

hogy kibír majd' 12 kg-ot is

 

No comment!

Könyvtárba indultunk, és most először kérte, hogy ő is hadd vegyen fel hátizsákot (mint én)

A kép csak a beharangozó... az unokatesók ugyanis 10 napig együtt lehettek 

- beszámoló hamarosan!

Utána mi jön?

Pár napja volt egy FB-os "eszmecsere", ahol nem tudatosan, de leírtam egy kommentben, hogy a "kisfiam folyékonyan beszél". Soha korábban nem jelentettem ezt ki róla, de a leírás után elgondolkodtam rajta, hogy mit is jelent ez, és magam is rácsodálkoztam, hogy bakker tényleg, a kisfiunk 22 hónapos, és valóban folyékonyan beszél! Biztosan nem ő az egyetlen, aki ilyen idősen beszél, és biztosan nem zseni emiatt, de az tény, hogy ahol megfordulunk - legyen az utca, bolt, bölcsi, ismerős, ismeretlen, család, barát, más szülők... stb. - mindenhol a csodájára járnak, hogy milyen kicsi és milyen szépen és MENNYIT beszél. A mennyiségre is tevődik hangsúly, mert tényleg be nem áll a szája. Vagy énekel, vagy mondókát mond, vagy csak mesél, dumál, kamuzik, kommentál. Elképesztő! Minden nap van egy szakasz este, amikor Apával fetrengünk a nevetéstől, mert olyan dolgokat tud mondani, hogy azt nem lehet nevetés nélkül megállni. Így önmagában elmesélve vagy leírva egyáltalán nem lesz vicces nektek, olvasóknak, mert ismernetek kellene a helyzetet, a szövegkörnyezetet... stb., de azért legalább 1 példát - már csak a megörökítés kedvéért is - leírnék. 

Nagy mulatságot váltott ki belőlünk például, amikor éppen huszadszor szavalta el a "Megy a hajó a Dunán..." kezdetű opuszt, amikor is a második sornál megállt, ránk nézett, széttárta a kezét, és ezt kérdezte: "Utána mi jön? Na mi jön?" Tudta ő nagyon jól, hogy mi jön, de mivel mi is ezt szoktuk tőle kérdezni, ezért gondolta, hogy ő is visszakérdez, és tesztel minket. Nagyon vicces volt! 

A bölcsivel már nincs semmi gond, de kimaradt az a beszámolóm, hogy képzeljétek el, hogy a 7. héten esett le a Drágámnak, hogy ez a bölcsi most már kezd komolyra fordulni, és ide tényleg jönni kell nap mint nap... A 7. hetet végigsírta... úgy, ahogy más gyerekek általában a 2. hetet szokták... Rossz volt nagyon, és nehéz, minden reggel. Már itthon mondta, hogy nem akar menni, de mégis öltözni kellett, odamenni, bemenni, és elválni. De egy hétig tartott, és utána elvágták. Manapság már hazajönni nem akar, mert nem bírja abbahagyni a játékot. Szóval nagyon hálás vagyok a jóistennek, hogy csak 1 ilyen nehéz hetünk volt, mert nem is tudom, hogyan bírtam volna ki többet. Bár eddigre én már túl voltam a lelki sokkon, szóval viszonylag könnyen vettem, azt hiszem sokkal nehezebb lett volna, ha ő is és én is a 2. héten borulunk ki... 

Sajnos a munkahelyemen nem olyan frankó minden, néha egy-egy rossz nap után, vagy közben mindig eszembe jut, hogy minek kellett ez nekem, mikor otthon "babázhatnék" a kisfiammal... De azért nem bántam meg, szó sincs róla, csak még mindig küzdök bent, magamban, csendben... 

Miközben iszonyú büszke vagyok a kis Tökire (ez a becsületes beceneve itthon - by Apa), hogy ilyen okos, ügyes és szeretetreméltó! Nagyon sok szeretetet kap a bölcsődében is, a gyerektársaitól kezdve a gondozókon át egészen a konyhás nénikig. Köszönjük!!!

(Nem készülnek mostanában képek sajnos, érjétek be ezekkel, vagy a képek hiányában inkább gyertek el hozzánk - jókat lehet Lackóval beszélgetni! :-)

Kirándultunk a Lajos-forrásnál 

Motoros banditák - azaz Gabi és Lackó, az igaz jóbarátok! :-)

Rossz minőségű, de vidám

És a végére maradt a csattanó: a szintén rossz minőségű, igazi home-made videó (annak minden vonatkozásában)! A hallható dalok:
1. "Elvesztettem zsebkendőmet..." - de megakad a tű az "Annak aki megtalálja csókot adok érte" résznél.
2. Ekete pekete cukota pé... mondóka
3. Pál, Kata, Péter jó reggelt...

Zajlik az élet

Jól elmaradtam az elmúlt 3 hétben, mert hát annyira felgyorsultak a napok mióta bölcsi és dolgozó van, hogy néha magam is alig tudom követni. 

Szóval a bölcsivel az a helyzet, hogy jártunk 3 hetet, aztán 1 hét itthon nátha és köhögés miatt, majd 1 hete megint bölcsi. Sírás továbbra sem volt egyszer sem, és a héten már 3 napot volt teljes napot (nem rövidítve sem reggel sem délután), vagyis 8-15.30-ig. Még mindig úgy látom, hogy jól érzi ott magát, szereti a gyerekeket, emlegeti őket itthon is. (Ma pl. Zsombit hívta telefonon játszásiból, és mondta neki, hogy "Gyere bölcsibe!") :-) Úgyhogy nagyon szuper minden, és még mindig úgy tűnik egyelőre, hogy én viselem rosszabbul... Délután alig várom, hogy mehessek érte (mindig 10-15 perccel előbb ott vagyok mint kéne, hátha elhozhatom...), elképesztő módon HIÁNYZIK, és ha itthon maradok dolgozni (vagyis nem megyek be a munkahelyre, mert itthonról is meg tudom oldani a feladatokat), akkor az valami rettenetes! Abban a környezetben lenni egyedül, nélküle, ahol majd' 2 évet minden nap 0-24-ig együtt töltöttünk, hát szóval... nagyon rossz! Úgyhogy itthon dolgozás kilőve, szigorúan megyek a dolgozóba inkább, mert itthon nem bírja a lelkem...

Amit Lackóról a gondozónénije, Ildi állít, azok kb az alábbiak: 

• egész nap énekel és dumál, 
• nagyon cuki, 
• mindenkinek a kedvence és el fogják kényeztetni, 
• általában mindent megeszik és sokat is, 
• néha emleget engem napközben, majd nyugtázza, hogy "Anya mindjárt jön",
• olyan, mint egy papagáj, mert mindent ismétel, amit a többiektől hall,
• általában nagyokat alszik.

A bölcsin kívül pedig szintén sűrű a programunk, mert délutánonként mindig akad vmi elintéznivaló, vagy találkozunk valakivel, vagy hozzánk jön valaki... stb. Csomó fényképem van már felhalmozódva ezekről a délutáni és/vagy hétvégi programjainkról, de azokat majd egy következő bejegyzésben.

Helyettük jöjjön egy PRODUKCIÓÓÓ, azaz mit is jelent az, hogy a kisfiunk egész nap énekel és dumál... hát vmi ilyesmit kell elképzelni! :-)

Túl a lelki mélyponton - azaz Beszoktatás 2. hét

A héten viszonylag jól alakultak a dolgok, kicsit fel is gyorsult a beszoktatás üteme. Hétfőn alig fél órára hagytam csak ott Lacust, kedden viszont már 2,5 órára délelőtt. Ezen a napon Ildi már megpróbálta elaltatni, kirakták neki is az ágyat, Ildi olvasott neki mesét, de mikor megkérdezte Lackótól, hogy ott alszik-e, akkor persze azt mondta, hogy "Nem!" - úgyhogy itthon aludtunk.

Szerdán egész délelőtt nélkülem volt már bent Lackó, és mondta Ildi, hogy megpróbálja mindenképp elaltatni. Elmondtam neki az itthoni meseolvasós szokást, és aszerint eljárva siker koronázta a folyamatot: ELALUDT Ildi ölében a meseolvasásra, aztán Ildi átrakta az ágyára, és szűk 1 órát aludt. Persze mikor felébredt, akkor ott voltam, és nagyon megörült nekem! :-)

A mécsesek szerdán törtek el mindkettőnknél - bár más-más motívum mellett.

Történt ugyanis, hogy szerda reggel két, Lackónál nagyobb kisfiú (korban és fizikumban egyaránt) úgy érezte, hogy vagánykodni kéne egy kicsit, ezért minden ok nélkül fellökték a békésen szemlélődő kisfiamat. Az egyik megpiszkálta az orrát, mire a másik a mellkasánál érintve fellökte a kis 20 hónaposomat, aki ettől seggre ült, és elkezdett keservesen sírni. Én ott álltam mellettük, és mindent láttam. Nyilvánvaló volt, hogy Lackónk nem ütötte meg magát, és nem azért sírt, mert fizikailag bármije is fájt, hanem azért, mert rosszul esett neki az ok nélküli bántalmazás. Persze mondanom sem kell, a dolog csak minket kettőnket rázott meg, gondozónő egy se jött oda, hogy mi történt, úgyhogy én tettem helyre a nagyfiúkat, hogy nem szép ilyet csinálni, és én vigasztaltam meg a kisfiunkat is. Nyilván a gondozónőknek ez nem okoz lelki törést, mert biztosan mindennapos, hogy a nagyok fellökik a kicsiket, de én annyira kiborultam tőle, hogy alig bírtam tartani magam ott a bölcsiben, és ki is pottyantak a könnyeim. Akkor ott azt gondoltam, hogy visszacsinálom az egészet, és nem fog a kisfiam bölcsibe járni, mert én nem akarom ilyen traumáknak kitenni. Persze biztosan én is túl tragikusan fogtam fel, de azért nagyon nehéz ezt lelkileg feldolgozni, legalábbis egy érző anyukának mindenképpen az! 

Na, aztán az eset után ugye bent hagytam Lacust, én hazajöttem ténykedni, de itthon aztán már alaposan kisírtam magam. Alvás utánra mentem vissza Lackóért, és akkor Ildivel beszélgetni kezdtünk, és azt kérdezte, hogyan élem meg a bölcsit és a változást. Mondtam neki, hogy most kezdem érezni, hogy egyre nehezebb elválnom tőle, és hogy milyen rossz volt a reggeli lökdösődést látni, és hogy milyen furcsa érzés volt azt is látni, hogy Ildi ölében úgy aludt el a meseolvasásra, ahogy az én ölemben szokott otthon... És akkor mondta Ildi, hogy elhiszi, hogy nehéz, és hogy ha az ő gyereke lenne, akkor ő biztosan sírva is fakadt volna... hát ezt nem kellett volna mondania, mert abban a pillanatban sírva fakadtam az ölemben az ébredező Lacussal, úgyhogy Ildi megvigasztalgatott egy kicsit, aztán mondta, hogy menjünk haza és aludjunk még egy kicsit. Na, nem is folytatom, mert persze most is potyognak a könnyeim, ahogy ezt írom, meg akkor aznap még este is kifakadtam a Férjnek, hogy milyen nehéz ezt lelkileg megélni, feldolgozni, és hogy sokszor visszacsinálnám az egészet. Holott tudom, hogy nem lesz rossz helyen, hogy szocializálódni és erősödni úgy fog, ha nem burokban tartom, hanem engedem, hogy megélje a közösségi farkastörvények diktálta életet...

Hát itt tartunk most, és igazából eddig Lackó részéről semmiféle ellenállás nem mutatkozott a bölcsit illetően. Reggel nem mondja, hogy ne menjünk, ha odaérünk, vidáman megy be az ajtón, ha elköszönök tőle és kijövök, nem sír, és ha megyek érte, nagyon örül!

De biztos vagyok benne, hogy "a dráma" a részéről még hátra van, és biztosan lesz olyan, hogy sírni fog, hogy ne hagyjam ott. Hogy ez a pillanat mikor jön el, azt nem tudom, de holnap pl. hétfő, és 3 napos hétvégénk volt, úgyhogy holnap biztosan nem lesz egyszerű, hiszen ráadásul ott is kell aludnia mostantól, mert számomra hivatalosan is kezdődik a munka. 

Úgyhogy a beszoktatásnak elvileg és gyakorlatilag vége, de biztosan tudósítok még a bölcsiről, és a holnap kezdődő ÚJ ÉLETÜNKRŐL, amelyben a nagyfiúnk főállású bölcsis, és már nem csak Apa, hanem Anya is megy a dolgozóba minden nap...

Beszoktatás - 1. hét

Kedden elkezdtük a bölcsit! 

Első nap csak 1 órát voltunk ott, Lackó láthatóan jól érezte magát, barátkozott a gyerekekkel és Ildi nénivel is. Második nap Apa vitte a bölcsibe (- mivel én hivatalos eltávon voltam). Féltünk ettől, hogy ez be fog zavarni, hogy nem én viszem, de igazából elmesélésük alapján nagyon jól érezték magukat együtt - Apa és Fia. Rengeteg élményt meséltek, ami a bölcsiben történt velük! 

A harmadik napon már eljutottunk oda, hogy fél 10-12-ig voltunk ott, és ebből 10 percre ki kellett mennem a folyosóra. Persze nehogy azt képzeljétek, hogy a két és fél órán keresztül velem van a gyerek, ha bent vagyok! Szó sincs róla! Tekereg össze-vissza, játszik Ildi nénivel és/vagy a gyerekekkel. Néha odasandít, hogy megvagyok-e még, de arra nem különösebben tart igényt, hogy én játsszak vele, csak egyszer-egyszer. 

A negyedik napon pedig már több mint fél órára el kellett hagynom a bölcsit, és Ildi néni ebédeltette meg Lacust. 

Hát itt tartunk 4 nap után, és bevallom, részben nagyon örülök ennek a gyerekbarát megközelítésnek, hogy a lehető legfokozatosabban szoktassuk be a gyereket, de azért átélve a 4 napot, kicsit lassúnak tűnik a tempó. Főleg azért, mert úgy látom, hogy Lackó felől aztán simán mehetne gyorsabban is a dolog, mert egyelőre nagyon pozitívan reagál, hiszen ha kimegyek, akkor sincs semmi baj. Persze a neheze még biztosan most jön, mert majd az ott alvás lehet, hogy kiveri nála a biztosítékot, de most még simán megy minden. Viszont nem értem, hogy miért kell 3 órát ott ülnöm, és néznem, ahogy játszik, ha nem tart rám igényt... Na mindegy, nem akarom én a gondozónő kompetenciáját megkérdőjelezni, biztosan érti a dolgát, és tudja az okokat, amiért így csináljuk. Csak azt nem tudom, hogy szept. 5-én hogy állok munkába, de remélem ezt is megoldjuk vhogy...

Egyébként Ildi nénit egyelőre nagyon megszerettük! Én is, mert szimpatikus, kompetens, kedves, körültekintő, szeretetreméltó. (Vizuális típusúak kedvéért: egy fiatal, 35 körüli nő, barna rövid hajjal és vékony testalkattal.) Lackó már második nap Ildi néni ölébe ült és az arcát simogatta, szóval nagyon hamar kialakult a kötődés, és látom, hogy szereti. Eddig egyébként ez a legrosszabb érzés számomra a bölcsiben, hogy látom, egy "másik anyának" tekinti, és úgy ül bele az ölébe, ahogy nekem szokott, és úgy simogatja, ahogy engem szokott... Persze másfelől ennek örülök is nagyon, mert ha megszereti Ildi nénit, akkor szeretni fog odajárni, és én is nyugodt leszek, hogy jó helyen van. Csak anyai szívemnek szorító érzés, hogy mást is úgy szeret, mint engem... (Jó, tudom, nem úgy, csak hasonlóképpen...)

Úgyhogy a korábban emlegetett nagy sírások (akár részéről, akár részemről) még váratnak magukra, egyelőre boldogan megyünk és jövünk a bölcsiből. Jövő héten ismét beszámolok a történtekről! Addig is íme pár friss fotó! 

 Balaton - azaz Lackó-nyelven a "kicsi tenger" 

(ez van, ha a gyerek előbb fürdik a tengerben, mint a Balatonban)

"Bukósapka" - ahogy Lacus mondja

 "Anya, te nem szállhatsz fel a gőzmozdonyra!" (BKV Múzeum)

COWBINO - szintén a BKV Múzeumban

Terápiás nyaralás

Leszoktam a betegségek hosszas taglalásáról, annak a sajnálatos ténynek köszönhetően, hogy Lackó havonta beteg. Röviden ennek egyre biztosabban az az oka, hogy nagyobb az orrmandulája a kelleténél, ezért nem szellőzik a fülkürt és az egyéb járatok, ezért a váladék sosem ürül ki teljesen és újra és újra begyullad. 2 hete ez olyan formát öltött, hogy úgy megdagadt az orrmandulája és a torokmandulája is, hogy gyakorlatilag alig kapott levegőt, nem tudott aludni, enni, inni, cumizni - csak nagy nehézségek árán. Nem részletezem, de az a lényeg, hogy mindezek mellett és ellenére úgy döntöttünk, hogy nyaralni megyünk. Tekintettel az itthoni őszi időjárásra, kerestünk inkább egy very-very last minute görög utat, és így kerültünk egyik pillanatról a másikra Kréta szigetére.

Lacus érkezésünk utáni másnap már nem horkolt, kapott normálisan levegőt, végigaludta az éjszakát -
vagyis normalizálódott az állapota, és tünetmentes lett. Gyanítom, hogy a sós tengervizes, párás levegő játszott közre a gyors gyógyulásban... 

Egyszóval testileg hamar összejött a nyaralás terápiás hatása, részben Lacus irányában, részben irányunkban is, hiszen végre mi is aludhattunk éjjel. A testi regenerálódást pedig természetesen hamar követte a lelki terápiás hatás is, amely rám nézve már igencsak kellett (- ennek közvetlen környezetem a megmondhatója).

A nyaralás alatt egyébként minden körülmény tökéletes volt: a szállás, a kaja, a tenger, az utazás, a napjaink, és az időjárás is (némi túlzott szélfúvást leszámítva). Szóval tényleg gondtalan és tökéletes kiruccanás volt! De beszéljenek helyettem inkább a képek!

 A TÁJ

 MEGÉRKEZÉS HERAKLIONBA A REPTÉRRE

 HOMOKREPÜLŐ

 "AZ ÉN NEVEM, AZ ÉN NEVEM KUKORICA, KUKORICA JÁNOS..."

 A 11 EURÓS VÍZI JÁRGÁNY, MELYET CSAK A PARTON HASZNÁLTUNK, A FÉRJ LEGNAGYOBB BOSSZÚSÁGÁRA...

 A FÜRDŐNADRÁG A LÉNYEG

 SZÉP GÖRÖG CSÓNAKOK

 LACKÓ MÉRETŰ BARLANGOK - EGYKOR HIPPIK LAKTAK BENNE

 A TENGERPART EGY ÓRIÁSI HOMOKOZÓ

 A NAGY MŰ BY APA

 FUTÁS A TENGERBEN

BULIHULIGÁN

A papa úszik

Az első nyelvtanilag is helyes mondat, amelyet pontosan 19 hónaposan mondott Lackó! :-)



A rosszul hallók kedvéért a nyelvtanilag is helyes mondat: "A papa úszik."
A nyelvtanilag nem helyes: "A mama torna" = A mama tornázik.
Már dolgozunk "A Brúnó iszik." mondaton is! :-) (Brúnó=kutya)

Bölcsi és munka (v)iszony

Közeledik a nagy nap, majdnem pontosan 1 hónap múlva délelőtt 10 órakor hivatalos jelenésünk van a Kutya csoportban, Ildi néninél... 

Ez számos érzést vált ki belőlem, amelyek természetesen borzasztó ambivalensek. Megpróbálom összefoglalni, hogy mi miért...

Az, hogy az ember bölcsibe vagy éppen már oviba adja a gyerekét, szerintem minden anyukából kettős érzéseket vált ki. Legfőképp azért, mert rá kell bízni a gyermeket egy olyan emberre, akit sem te, sem a gyerek nem ismertek. Vélhetően szakember, és megbízhatunk benne, de mennyivel könnyebb lenne olyan valakire bízni, akiről tudjuk, hogy a mi szájízünknek megfelelően fog bánni a gyerekünkkel. Persze nekem már most látatlanban is azt kell mondanom és Lackó felé őszinte hittel közvetítenem, hogy "Ildi néni nagyon aranyos, nagyon fog rád vigyázni és figyelni, és szeretni kell őt". És persze nyilván nem fogunk nagyot csalódni Ildi néniben, miért is csalódnánk, de nyugodtabb lennék, ha legalább én jobban ismerném őt. (Egyszer találkoztunk.)

A másik, hogy jelenleg a nap 24 órájának szinten minden percében tudom, hogy mikor mit csinál a kisfiam. (Kivéve akkor, ha valahová el kell mennem...) Ha bölcsibe fog járni, akkor a nem alvással töltött idejének nagyobbik részében nem fogom tudni, hogy mit csinál, mi történik vele. Szerintem ezt nagyon nehéz lesz megszoknom és feldolgoznom. 

Ahogy nő és "értelmesedik", egyre jobb vele lenni. Manapság már szabályosan elbeszélgetünk, ő is történeteket mesél, és nagyon élvezem, hogy így tudunk társalogni. (Csak egy példa: a múltkor a strandon ellopták a strandlabdánkat, és ezt elmeséltem neki. Ha néha eszébe jut, akkor így beszélgetünk: L: bá / A: milyen bácsi? / L: csúnya / A: mit csinált a csúnya bácsi? / L: adda / A: labdánkat, ellopta, igen. hol? / L: tando / A: igen, a strandon.)

Szóval mindig is jó volt vele, de mostanában különösen jó... Sajnálom, hogy csökkenni fog ez a kellemes időtöltés... 

Oké-oké, ha ennyi bajom van a bölcsivel, akkor miért megyek dolgozni? 

Hát, ennek is több oka van. Egyrészt lejár a szerződésem nyár végén, ezért ilyen értelemben kényszerhelyzetben voltam, valamit lépni kellett. Másrészt hiányzott a munka, a más tevékenység, az emberek, a társaság. Harmadrészt a következő gyermek előtt mindenképpen szerettem volna dolgozni, ha most még egy évet maradok itthon Lacussal, és még utána megyek dolgozni x időt, akkor min. 3-4 év múlva lenne következő gyerek, az meg talán kicsit sok. (Nem, ne kérdezzétek, nem tudom, hogy így mikor lesz, de még most nem "projekt".)

Igazából nem tudom leírni, hogy mit érzek. Talán kicsit lelkiismeretfurdalásom van, amiért elviszem, és nem tudom, hogy nem vagyok-e túl önző. Persze nem kerülhetem ki a gyermeknevelési intézményeket, tehát vélhetően 1 év múlva ilyenkor ugyanezek az érzéseim lennének. Ugyanakkor tudom, és bízom benne, hogy jó helyen lesz, mert már most is érdeklődik a többi gyerek iránt, és szüksége lesz az anyukáján kívül a gyerektársaságra is. Biztos vagyok benne, hogy nem fogunk neki lelki sérülést okozni a bölcsivel, mert itthon biztos, szerető családi légkör veszi körül. 

És persze tele vagyok aggodalommal a bölcsi-munka okozta körülményeket illetően is: a betegségek, a munkából való hiányzásom, a munkában való megfelelő szintű teljesítésem és helytállásom, az itthoni helytállásom... stb. Nehéz lesz, biztosan! De igyekszem pozitívan hozzáállni, és hinni abban, hogy jól fognak alakulni a dolgaink!  

Ja, és hát a beszoktatás... Ildi nénitől azt kaptam útravalóul a nyárra, hogy ne változtassak semmit az itthoni szokásokban, maradjon minden úgy, ahogy van, és csak az a feladatom, hogy erősítsem magam a beszoktatás idejére, ugyanis annak sikere nagyban múlik azon, hogy én mennyire tudom elengedni a gyereket. Nem tudom, mennyire tudom, és nem tudom, hogyan erősödjek, mert tuti biztos vagyok benne, hogy minden reggel bőgni fogok 2 héten keresztül... lehetőleg persze már a bölcsin kívül, de abban sem vagyok biztos, hogy ez sikerülni fog. Mikor Apának ezt elmeséltem, felvetette, hogy beszoktassa ő?! Persze az volt a válaszom, hogy NEM, de szerintem ő sem gondolta komolyan a felvetést...

Címszavakban

Ezer éve nem írtam, pedig mindig szeretnék, meg mindig annyi minden történik velünk, de nem marad idő a tisztességes blogírásra. Ezért most is csak címszavakban, némi kép- és hanganyaggal, hogy lássátok, mi történt velünk az elmúlt hónapban...

• voltunk Sárváron lubickolni

• jártunk Antónia 1. éves szülinapi garden party-ján

• meglestük a medvéket Veresegyházán

• megjártuk az éjszakai ügyeletet a Budai Gyerekkórházban és a Bethesdában (középfülgyulladás és lázgörcs)

• Zsuzsival és Gabival bandáztunk az IKEA-ban, és vettünk a gyermekeinknek ugyanolyan asztalt 2 székkel

• László napot ültünk (Ők a képen mind Lászlók: a 2 nagypapa, a férj, és a kisfiunk)

• kiharcoltunk magunknak egy helyet a bölcsiben (tényleg meg kellett küzdeni érte...), és így kezdhetünk a Kutya csoportban Ildi néninél - de a bölcsiről majd tényleg egy külön bejegyzésben!

• és persze beszélgettünk, beszélgettünk és beszélgettünk... (a beszédfejlődésről szóló részletes bejegyzést kb. 3 hónapja szeretném megírni, de nem sikerül... ezért kárpótlásul egy béna videó...)

Másfél éves korban újra előjön

"Másfél éves kor táján ismét jelentkezik a szeparációs szorongás időszaka, ami megint a mozgásfejlődéssel függ össze: mostanra már ügyesen jár, szinte mindent meg tud szerezni, el tud érni, amit szeretne és ez ijesztő a számára. 1-1,5 éves kor között lenyűgözi a saját mindenhatósága, a felfedezés öröme, most azonban megijed, hogy minderre ő magától képes és elkezd jobban “őrizni” téged. Ismét jelentkezhetnek alvászavarok, de a legjellemzőbb jel, hogy nem lehet senkire ráhagyni, illetve, ha otthon a dolgodat végzed, megijed, hogy elmentél és sírni kezd."

(Forrás: Kismamablog) 

Minden nap tudnék ilyen helyzetet mesélni az elmúlt 6 napunkból...

Gyereksziget

Hát igen, ha az ember megöregszik, akkor A SZIGET  már nem a "kellegyhétegyüttlét" típusú gigamegabulihegyeket jelenti neki, hanem a Gyerekszigetet, ami "kell4hétvégeegyüttlét" típusú és gyerekbulihegyeket jelent. (Persze aki ismer, tudja, hogy sosem voltam hetijegyes A SZIGETEN, sőt, összesen asszem 3x voltam kint... úgyhogy csak jár a szám... ;-)

 

Szóval ott jártunk, A GYEREKSZIGETEN, múlt szombaton Bíborkáékkal. Biciklivel kb. 15 percre van tőlünk, úgyhogy reggel fél 10 körül már el is indultunk, hogy még a nagy tömeg előtt odaérjünk. Ami persze lehetetlen vállalkozás egy ilyen típusú rendezvényen, de akkor még tényleg kevesebben voltak, mint pár órával később. 

Mi most debütáltunk ezen a rendezvényen, szomszédék már rutinrókák voltak. :-) Nekem személy szerint nagyon tetszett, hihetetlen mennyi lehetőség van játékra, kreatívkodásra, pihenésre, tanulásra, fejlődésre... stb. Mármint hogy a gyerekeknek. Nem akarom részletezni, mert meg tudjátok nézni a honlapon. Nekem egyébként a Túró Rudi gyár volt a kedvencem, bár még nem próbáltuk ki, majd legközelebb... ;-) (A parton vár rád a Pöttyös Farm és az óriás Túró Rudi gyár, ahol magad készítheted el a Titkos Recept alapján a saját Pöttyös Túró Rudidat. Először meg kell etetned majd fejned a tehenet a friss tejért, amiből a túró készül, majd a tejet forraljuk, hűtjük, erjesztjük, keverjük, pihentetjük, formázzuk és végül még Pöttyös „ruhát” is kap!) 

A legtöbb lehetőség azért Lacusnál jóval idősebb gyerekeknek való, a piciknek viszonylag kevés program van, de mondjuk nekik az is elég, ha csak lófrálunk és nézelődünk - így az ott töltött idő nagy részében mi is így tettünk. 

A Nestlé-nél a gyerekekbe tömtünk egy kis ingyenjoghurtot, aztán megsimogattuk a nyuszikat és a bárányokat. Utána Lackót beültettem egy elektromos kisautóba, ahova szintén csak nagyok ültek be, mert hogy vezetni is kellett. Szülőt nem engedtek be, így nem volt mit tenni, beküldtem a gyereket egyedül. :-) Igazi nagyfiúként viselkedett, bár látszott, hogy rettenetesen meg van szeppenve. A kisautóban mellé ült egy nagyfiú, aki már tényleg nagy volt és tényleg tudott vezetni, meg csatlakozott hozzájuk egy hosztesz néni. 

Így mentek pár kört a pályán, és Lacus meg se nyikkant. Majd mikor a hosztesz néni megkérdezte tőle, hogy akar-e helyet cserélni a nagyfiúval, hogy ő is vezessen (nem tudom mi a rossebnek kérdezte meg, esélye nem volt a pedált elérnie szegénykémnek), akkor hirtelen görbült a száj, és jött a riadt sírás. Akkor kivettem az autóból, és meg is nyugodott. (Egyébként itt is nagyon tetszett, hogy a nagyok csak akkor mehettek vezetni, ha először meghallgattak egy játékos KRESZ oktatást!) 

Utána egy darabig csak lófráltunk, nézelődtünk, míg nem rátaláltunk Pöttyösékre, ahol szintén nagyon klassz dolgok voltak. Pl. először szénát kellett gereblyézni a műbocinak, aztán kifejni belőle a vizet, és utána lehetett menni elkezdeni a Túró Rudi gyártását - de persze nem az előbbi alapanyagokból, hanem tényleg az igaziakból!

Ezután mentünk még egy kört a Pöttyös járattal, majd ebédeltünk, és hamarosan hazaindultunk. 

Sajnos a hazaút borítékolva volt, hogy az alvás jegyében fog telni, függetlenül attól, hogy hány órakor indulunk el hazafelé. Ki sem értünk a szigetről, Lacus már álomittasan dülöngélt a biciklisülésben. Én meg tekertem mint egy barom, hogy a 15 perces útból lehetőleg 5 perceset csináljak, és minél előbb berakhassam őt az ágyacskájába. Nagyon elfáradtam. :-)  

Remélem kijutunk még az idei szezonban a Gyerekszigetre, mert még a felét sem néztük meg, és szerintem remek program, csak bírni kell a tömeget... :-S Ajánlom mindenkinek, aki kisgyerekes programot keres, megéri! ;-)  

Csak egy kicsit keserű

Az elmúlt egy hétben többször is voltam olyan lelkiállapotban, amit szerettem volna ide a blogra zúdítva megosztani veletek. Így utólag nem bánom, hogy nem tettem, mert most higgadtabb fejjel tudok írni róla, és nem is lesz olyan keserű...

Úgy tűnhet a kedves olvasóknak, hogy mindennapjaink édeni idillben zajlanak, mert mindig csak a vidám és pozitív dolgokról írok. Egyrészt valóban így van, nagyon is pozitív hangulatú és idilli napjaink vannak általában, másrészt pedig nem szeretnék ezen a felületen rendszeresen panaszkodni. De ha betegségek gyötörnek bennünket, akkor elszáll az idill... Mostanában pedig bőven kijutott belőlük.

Kezdődött egy kullanccsal, ami Lacus jobb térdhajlatába fúrta be magát, miután a zsír újonnan megvett fémvázas háti hordozóval kirándulni voltunk a Dera-szurdoknál! A túrázás remekül sikerült, Lacus is nagyon élvezte, a szokásos idill... egészen estig, amikor észrevettük a kis vérszívót. Pánik, internet, YouTube videók a kullancs kiszedéséről, szomszédasszony segítsége, és a kullancs sikeres eltávolítása. (Sosem volt még egyikőnknek sem kullancsa...) Őszintén reméljük, hogy ártalmatlan volt mindkettő (mert ugye sokáig lappanghat még), ugyanis Apa térdhajlatában is volt egy. Azóta már a kullancs elleni védőoltást is mérlegre tettük...

Aztán a következő napon egész nap undorító zöld váladék jött Lackó szeméből. A kamilla kevés volt rá, másnap elvittem orvoshoz: kötőhártya-gyulladás - középfülgyulladás párosítás. "Fincsi!" Előbbi 2-3 nap alatt rendbe jött, utóbbi úgy tűnt, hogy szintén rendbe jött, volt is 2-3 egészséges napunk. Aztán újra fülfájás, köhögés, takony, láz... antibiotikum. Ez zajlik most, hál istennek a 6. éjszakán már tudtunk is aludni, az előtte lévőkön csak 2-3 órát, darabokban... 

Mindez nem is lenne talán annyira szörnyű, mint amennyire az volt, mert hogy közben persze én is megbetegedtem. Torokfájás, 2 napig ízületi fájdalom, és köhögés még mindig. Betegen beteget ellátni igazán nehéz. Ráadásul képtelen volt javulni az állapotom, mert a Lacus betegsége miatt okozott stressz és kialvatlanság nem kimondottan erősítette a szervezetem, annál inkább gyengítette.

Mára már nagyjából jól vagyunk, javulófélben.

A háziorvosunk semmi különöset nem mond, csak hogy Lackó vélhetően érzékenyebb a felső légúti vírusokra. És hogy ne keseredjek el, mert van olyan betege, aki soha nem tünetmentes, magyarán mindig beteg... Sovány vigasz ez, bár kétségtelen, hogy egyéb babás blogokban én is - a miénkhez képest - sokkal rosszabb történeteket olvasok a gyerekek betegségeivel kapcsolatban. De azért látom a másik oldalt is: olyan ismerősünk is akad több is, akinek meg szinte soha nem beteg a gyereke! Szerencsések!
(A mostani vírust egyébként gyanús, hogy a játszócsoportban szedtük össze, mert Gabi, Lacus barátja is beteg lett ugyanígy, mint mi, és pénteken együtt voltunk a játszócsoportban. Gabi szombaton lett beteg, Lacus vasárnap... De igazából lényegtelen is, honnan szedtük, mert nem zárkózhatunk be a lakás 4 fala közé, kell a levegő, a játszótér, a gyerektársaság, és minden ilyesmi...)

Szóval mindennek a sava-borsa a jövőre vetítve pedig az a költői kérdés, hogy: ÉS MI LESZ A BÖLCSIBEN? Vagy profitálunk az eddigi betegségekből, és erősebben megyünk bölcsibe, vagy a nemzetközi helyzet fokozódni fog, és még többet leszünk betegek? Izgalmas jövő áll előttünk, és nyilvánvalóan nehéz és kemény időszakok. Próbálom magam más, lightosabb felfogás felé terelni, a betegségeket nem tragédiaként felfogni, hanem "szükséges rosszként" értelmezni, hiszen ez úgyis elkerülhetetlen, ezért felesleges agyon aggódni magam rajta. Csak nehéz ezt megtenni, amikor egy csepp, magatehetetlen gyermek 39 fokos láza csak 2 kúptól megy le, és majd' 4 órányi szenvedést okoz neki...   

Hát így vagyunk mi ezzel, de hát ha a betegség nem lenne, akkor tényleg csak idill lenne... Ez pedig nem lehet, mert tudjuk, hogy  "az élet olyan, mint egy doboz bonbon..."!

 

HammaHammaHamma

Avagy hogyan és mit eszik egy majdnemmásféléves?

Tulajdonképpen nem panaszkodhatok, mert szerintem jól evő a kisfiunk, de azért lekopogom... Vannak persze kedvencei (tojás mindenféle formában, virsli, paradicsom, uborka, joghurt, krumpli, tészta... stb.), de igazából olyanokat nem tudok ilyen hosszan felsorolni, amiket nem szeret. Ami nekem leginkább a problémát okozza, az a kiszámíthatatlanság, mert az bizony hektikusan változik, hogy éppen mit eszik meg és mit nem. Két alapelvnek próbálok eleget tenni az étkezéseit tekintve: (1) változatosság, (2) egészséges étel. Az előbbinek való megfelelés néha nagyon is próbára tesz, mert igen nehéz változatos kajákat produkálni neki napi ötszöri étkezés keretében! Utóbbi, az egészségesség pedig olyasmiben nyilvánul meg, hogy házi tejtermékeket veszünk (tej, sajt, joghurt), általában a Dédi tyúkjainak tojását fogyasztjuk, sok bio barna kenyeret eszünk, a zöldséget-gyümölcsöt igyekszünk megbízható, magyar terméket áruló helyeken, piacon beszerezni, és ritkán nassolunk (legyen szó édes vagy sós nasiról). Persze mivel a fenti két alapelvnek nehéz mindig megfelelni, és néha a programjaink is úgy hozzák, hogy nem tudjuk a legjobb megoldást kivitelezni, ezért előfordul, hogy édes vagy sós péksüteményt eszünk, vagy egy kis rágcsálnivalóval húzzuk ki az evés időpontjáig, vagy azt a bizonyos virslit esszük meg, amiről tudjuk, hogy sokminden van benne, csak hús nem sok... :-( 

Az önálló evés már egész jól megy Lacusnak. Villával már bármit megeszik egyedül, ami villára szúrható, ez azért nagy könnyebbség, és olyan jó nézni, hogy milyen ügyes! A kanállal való evés még nem tökéletes, de ügyesen próbálkozik, és bár ilyenkor minden úszik a kajában, mégis hagyom, hadd csinálja, mert különben sosem fogja megtanulni, hogy hogyan kellene úgy kanalazni, hogy több menjen a szájába, mint mellé.

Pillanatképek

Ülve elfér a cipős szekrényben...

... és jól tud onnan kukucskálni!

A lépcsőházban (már szeret lépcsőn föl-le menni)

Így bújik Anyához 

Gryllus: Traktor - egy ideje mindent visz, napi szinten nézzük (igen, érzem, ezért még magyarázattal tartozom... számítógép előtt ül a gyerek... fogok róla írni)

Apával vacsorához készül - talán elég lesz a kenyér 

 

A szobában mókás a sapkában lenni, de az utcán mindig leveszi

Játszótéri házikóban

 

Szeretne már rollerezni is, de még csak így megy