2010. november 27., szombat

Az első önálló lépések

A mai napon hivatalosan is bejelentjük, hogy Kisfiunk 2010. november 27-én délután megtette első 2 lépését önállóan! Juppííííí! :-)

Egyébként meg minden rendben velünk, elkezdtük a karácsonyi shopingolást. Ma 2,5 órát töltöttünk az óbudai plázában. :-) Lacus jól bírta, simán elvolt a babakocsiban, nézelődött, aztán meg bealudt. (Mondjuk mikor ruhát próbáltam, akkor kicsit már türelmetlen volt, de muszáj volt vennem egy farmert, most, hogy visszanyertem a terhesség előtti versenysúlyomat! :-)

Az egyetlen nem annyira szimpatikus történése az elmúlt napoknak, hogy kis vadóc kezd lenni Lackó, azaz csíp, harap, ütöget. A fejemet, mellkasomat, ahol ér. És persze marhára tetszik neki, én rászólok, ő erre kiröhög. Úgyhogy ma már úgy tettem, mintha sírnék, hátha akkor megsajnál, és abbahagyja. :-) Egyébként tényleg meglepődött, és nem folytatta, csak pár óra múlva jutott újra eszébe. :-(

2010. november 25., csütörtök

A 11. hónap mérlege

A 11-12. hónap fordulója EGÉSZSÉGBEN  köszöntött ránk. Akivel személyes kapcsolatban vagyunk, az tudja, hogy 2 hónapig tartott a betegségsorozat, újabb és újabb fordulatokat véve, kétszer ledöntve a teljes családot (nagyszülők, sógornő, és persze mi is...). Itt a blogon nem részleteztem, hogy ki mikor milyen állapotban volt, de voltak nehéz napjaink...

Most szerencsére minden a régi, és 1 hete újra végig is alussza az éjszakát a Kismanó! Ami számomra óriási élmény, mert az elmúlt 2 hónapban nem volt ilyen a betegségek miatt. Viszont hihetetlen, hogy mennyivel pihentetőbb az alvás így, hogy én is egyben alszom le azt a 6-7 órát, nem pedig szakaszokban.

A 11. hónapban az önálló állás, és a vezetve sétálás a legnagyobb produkció! Egy hajszálon múlik, hogy az önálló állásból nem lép egyet. (Egyszer már megpróbálta, de megbicsaklott a bokája, és elesett.)

Evés terén semmi extra nem történt, csak én már kezdek aggódni, hogy nem akarja fogni a kanalat. Egyedül tud enni, fogja a kis kezével, és tömi befelé, de egy csepp érdeklődést sem mutat a kanál megfogása iránt (amivel én etetem). Nem tudom, hogy ez normális-e ilyen korban, de én már aggódok egy kicsit... (Jó, azt be kell vallanom, hogy ha elkéri a kanalat, akkor mindig eldobálja, és ezért nem szívesen adom neki, mert próbálom neki megtanítani, hogy a kanalat ne dobja le. Lehet, hogy ezt rontottam el?!)

A nappali alvás még mindig nem állt be, hol egyet, hol kettőt alszik napközben, mikor hogy sikerül.

Újabb 2 foggal gyarapodott a Kisember ebben a hónapban: ötödikként a bal felső kettes, majd hatodikként a jobb felső kettes bújt ki. Előbbi gyorsabban, utóbbi elég sokáig bujkált. :-)

Az értelmi fejlődés továbbra is bámulatos, nagyon sokmindent tud már. Kezdi megjegyezni a színeket is, és megmutatni, felismer állatokat a könyvekben is, és az utasításokat is simán érti (hozd ide, dobd bele, gyere ide taxival, kérem szépen, gurítsd ide/vissza... stb.) Ja, és kb. 1 hete megy már neki a pá-pá mutatása is. Valami hihetetlen cuki a  csöpp kis ujjaival, talán lesz róla videó. ;-)  A másik kedvencünk, hogy tudja mondani az 'sz' betűt, ezért elkezdtük tanítani, hogy "hogy sziszeg a kígyó". De nem mindig sikerül a 'sz' betű, hanem helyette fújja ki a levegőt hang nélkül a kis száján. Nagyon aranyos, látni kéne! ;-)

Ha jó passzban van, akkor akár fél órán át is eljátszik már egyedül. Dumál egyfolytában, pakolgatja a játékokat, és tök jó nézni, ahogy élvezi. :-) Ha meg együtt játszunk, akkor nagy kedvenc a kukucskálás autókkal, amik a könyvalagútban mennek - erről csináltam pár képet. :-) 






2010. november 15., hétfő

Séta a Skanzenben

És tényleg sétáltunk, immáron nem csak mi, hanem a kisfiunk is, mert egyre nagyobb kedvvel sétálgat, ha fogjuk a kezét. Nézzétek!

 



A Szent Márton napi liba és újbor fesztivál alkalmából látogattunk ki a szentendrei Skanzenba tegnap. Nagyon szép a Skanzen, mindenkinek szeretettel ajánlom, nagyon jó hangulatú, és tényleg szép. Igazából nagyobb gyerekekkel több értelme van kimenni, mert rengeteg kézműves foglalkozás volt, ahol mindenféléket fabrikálhattak a gyerekek (lámpást, kukocicabábút, gyertyát, adventi koszorút... stb.) Lacus csak a háziállatokra csodálkozott rá: volt szürkemarha, kecske, tyúk, mangalica, liba, ló, kutya, macska. Íme néhány kép ízelítőül:






És ha már a sétánál tartunk, itthon is gyalogol ám a Kislegény! Most már tudja tolni a bébitaxit, de egy-két bukfenc persze azért mindig becsúszik. :-)

2010. november 9., kedd

Babaszínház

Vasárnap a Tekergő című darabot tekintette meg kis családunk, az Óbudai művházban.

Ez egy 30 perces szösszenet volt, és összességében nem is volt rossz. Tökéletesen alkalmas volt a gyerekek - még a Lacus korúak - figyelmének lekötésére. Árnyak, fények, színek, szappanbuborékok, zene, ének. Ez az, ami mondjuk Lackót lekötötte, de ezen felül volt azért egy kis történet is, amit viszont csak a nagyobbak értettek meg. Lacus tök türelmesen végignézte, egyszer-kétszer volt olyan, hogy másfelé tekintgetett, de egyébként tényleg odafigyelt, mert mindig jött valami izgalmas vizuális vagy auditív inger a színpad felől.   

Úgyhogy ajánlom a minket olvasó Anyukáknak, családoknak, hogy tekintsék meg ezt a darabot.
Bátran tekeregjetek a Tekergőkkel! :-)

2010. november 7., vasárnap

Vöröskő túra

Szombaton gyönyörű idő volt, már reggel 9-kor 15 fok volt, így nem volt kérdés, hogy megyünk-e kirándulni vagy sem. Számos kísérletet tettünk, hogy rokonokkal és/vagy barátokkal vágjunk neki az erdei sétának, de végül mégis csak hármasban maradtunk, mert sajnos mindenkinek volt valami nyűgje-baja...

Az indulás nem volt zökkenőmentes, mert Apa - ahogy szokta - megint kicentizte az indulási időpontot, ami Lacus elalvásához volt tervezve. De addig-addig sikerült elhúznunk az időt,  hogy szegény gyerek már elaludt itthon a lakásban, felöltöztetve, a karomban... és így aludt vagy 20 percet, míg Apa fogat mosott, felöltözött... stb. Csak a szokásos... ;-)

Na aztán megérkeztünk az előzetesen kiválasztott célponthoz, illetve még csak ahhoz a ponthoz, ahol az autót leraktuk. Ez itt volt:

Nagyobb térképre váltás 

Innen indultunk el a piros kereszt jelzésű turista útvonalon, hogy meghódítsuk a csúcsot, amelyen a Vöröskő nevű emlékhely áll. 

Lackó - életében először - kenguruban ült. Úgy tűnt, hogy roppant mód élvezi, ugyanis egyáltalán nem nyüszögött, hanem békésen elnézelődött és dumálgatott. Sétáltunk, sétáltunk, néha nagyokat lihegve a szintemelkedéstől, és fogalmunk sem volt, hogy milyen messze lehet a célpont... volt ugyan térképünk, de azt nem tudtuk megbecsülni, hogy hány méter, és főleg, hány perc, míg odaérünk. Mivel néha úgy éreztük, hogy soha nem lesz vége az útnak, és már most nagyon fáradtak vagyunk, ezért többször átgondoltuk, hogy visszafordulunk. A gyerek úgyis mindjárt türelmetlen lesz, meg éhes, meg egyáltalán, sajnos nem vagyunk mi már kondiban egy ilyen komolyabb túrához... Aztán mindig jöttek szembe szerencsés erdőjáró sorstársak, akik már látták, hogy létezik a Vöröskő, és rossz becsléssel ugyan, de mindig mondtak valami biztatót, hogy már csak 15 perc (ez 30 lett), meg hogy már csak 500-600 méter (ez nem tudom, hogy pontos volt-e).
Lackó közben bealudt a kenguruban, ugyanis már 1 órája meneteltünk, és gondolom a friss és erős hegyi levegő, na meg a ringatózás, álomba szenderítette. (Jegyzem meg, előtte aludt a kocsiban majd' 2 órát...) 

Na, végül csak nem adtuk fel, és nem fordultunk vissza, hanem 1 és negyed óra gyaloglás után, kiköpött tüdővel és oxigéntől szétfeszülő fejeinkkel megérkeztünk a Vöröskőhöz. Ami nem volt különösebb gyönyörűség, de a kilátás azért nem volt rossz.

Pihentünk negyed órát, ettünk egy banánt, ittunk egy kis vizet, és elindultunk visszafelé - mondván, hogy a gyereket ne ébreszük fel azért, hogy meg tudjuk etetni, majd megállunk lefelé, ha felébred, és éhes lesz. 

Az út lefelé sem volt sokkal rövidebb, 1 órát mentünk visszafelé is, de ez azért már könnyebb menet volt. (Bár Apának még mindig húzta a vállát a 9 kilós gyerek a kenguruban...) Lackó az utolsó métereken ébredt fel, mielőtt a kocsihoz értünk volna, így lefelé nem is kellett megállni, hanem már csak az autóban kapott enni. Szóval laza 2,5 órát töltött el a kenguruban, ami szerintem tök szuper, mert én nem is értem, hogy lehetett ennyire türelmes, és azt meg pláne nem, hogy hogy lehetett neki ennyire kényelmes...

Hazafelé még estebédeltünk egyet a szentendrei Határ csárdában, aztán elégedetten és jóleső fáradtsággal a testünkben tértünk haza. Nagyon jól sikerült ez a kis túra, mi nagyon élveztük Apával, hiszen olyan nagyon régóta nem volt lehetőségünk vagy alkalmunk efféle kiránduláshoz. Pedig nagyon szeretjük, Lacus születése előtt is viszonylag sokszor mentünk túrázgatni. 

Úgyhogy ha valakinek van kedve kirándulni, és lesz még hozzá ilyen szép, langyos őszi idő, akkor menjen el a Vöröskőhöz, mert megéri! Bár az erdő már nem olyan szép, mint amilyen lehetett 3-4 héttel ezelőtt. Most már nagyon kopár, akkor lett volna igazán gyönyörű, amikor még csak félig-meddig hullottak le a sárgás-pirosas levelek, és melegebb színekben pompázott a természet. Most már szürke az erdő is, de ettől függetlenül érdemes lenne minden héten legalább egyszer kimenni, a jó levegő miatt! Főleg így a szmogriadó határát súroló budapesti levegő idején...



2010. november 5., péntek

Repertoár

Hol van a(z) ...?

... lámpa, virág, kép, tiktak (óra), labda, csiga, oroszlán, kutyus, cica, Lacus feje, Lacus füle, autó, Apa, Anya.

A fentiek közül bármelyik szó is kerül a Hol kérdőszó után, már nyúlik is a bal vagy jobb mutatóujjacska, és rámutat arra a bizonyos valamire. Bámulatos! Nem az, hogy rámutat, hanem hogy milyen fogékony, és milyen gyorsan tanul! (Bár iskolakötelesen vagy felnőttkorunkban is ilyen könnyen tanulnánk!) Azért vannak olyanok, amik nehezen kerültek be a repertoárba, mint pl a saját testrészei. De ennek valószínűleg más pszichológiai oka lehet, hogy a testképe/énképe még nem igazán van a helyén, vagy volt a helyén 2-3 héttel ezelőtt, ezért hiába tanítgattam nap mint nap, hogy "hol van a Lacus feje?". De most már ez is megy! :-) 

Szóval óriási élmény ez az értelmi fejlődés! A fizikai fejlődés sem rossz :-), de számomra ez sokkal érdekesebb és izgalmasabb! :-) Mindenre rá tudok csodálkozni, amikor valami új dolgot látok tőle, amit nem vártam. Ma pl. begurult a picike labdája a taxija (ez olyan szobai járgány, amire ráül, és majd lábbal hajtja) és egy másik játék közé. De ki sem látszott a labda, viszont volt annyi esze, hogy félretolja a taxit, és megfogja a labdát.Tudom, ez marha banálisan hangzik így leírva, de ezt nem tanítottuk meg neki direkt, hanem vélhetően megtapasztalta, megfigyelte, hogy így működnek a dolgok, és most már meg is tudja csinálni.

Néhány utasítást is megért már, ez is tök érdekes. Általában a "hozd ide a(z)..." felszólítással próbálkozunk, és most már hozza is, nyújtja is a kezünkbe. A "kérem szépen" is érthető már neki.

Szóval nagyon élvezem, még az is eszembe jutott, hogy megtanítom neki angolul is ezeket az alapszavakat, hátha... De ez csak egy kósza gondolat volt, mert nyilván ennek csak akkor lenne értelme, ha komolyan vennénk, és állandó jelleggel gyakorolnánk ezt is, mostantól jópár (5-6?) évig...

Azért nem hagyom említés nélkül a mozgásfejlődés újabb lépcsőfokát sem: naponta vagy tízszer biztosan áll már egyedül, alkalmanként legalább 10-15 másodpercet. És rettenetesen élvezi, főleg, mikor nagyot huppan a popsijára! Fülig ér a szája! (mikor nem?! :-))   

Viszont amiatt, hogy állandó mozgásban van, már alig tudok jó fényképeket csinálni róla, mert mind homályos lesz a bemozdulástól. :-( Kéne vmi jobb gép... Azért egy pár, viszonylag frisset beillesztettem.




2010. november 1., hétfő

Tényleges babaúszás hiányában maradnak az emlékek és a fürdőkád

Annyira fáj a szívem, hogy a betegeskedés miatt nem tudunk úszásra járni... Úgyhogy maradnak a Bobóországbeli emlékek, és az itthoni fürdések...

Múlt héten több ismerősöm is rám telefonált, hogy benne voltunk a tévében. Én nem láttam, sőt, nem is tudtam róla, de utánanéztem a felszólítások hatására, és tényleg benne voltunk, nem is kicsit, és nem is egyszer! :-)









És végül egy home-made videó arról, mennyire élvezi Lackó, amikor merülést imitálunk.