A héten viszonylag jól alakultak a dolgok, kicsit fel is gyorsult a beszoktatás üteme. Hétfőn alig fél órára hagytam csak ott Lacust, kedden viszont már 2,5 órára délelőtt. Ezen a napon Ildi már megpróbálta elaltatni, kirakták neki is az ágyat, Ildi olvasott neki mesét, de mikor megkérdezte Lackótól, hogy ott alszik-e, akkor persze azt mondta, hogy "Nem!" - úgyhogy itthon aludtunk.
Szerdán egész délelőtt nélkülem volt már bent Lackó, és mondta Ildi, hogy megpróbálja mindenképp elaltatni. Elmondtam neki az itthoni meseolvasós szokást, és aszerint eljárva siker koronázta a folyamatot: ELALUDT Ildi ölében a meseolvasásra, aztán Ildi átrakta az ágyára, és szűk 1 órát aludt. Persze mikor felébredt, akkor ott voltam, és nagyon megörült nekem! :-)
A mécsesek szerdán törtek el mindkettőnknél - bár más-más motívum mellett.
Történt ugyanis, hogy szerda reggel két, Lackónál nagyobb kisfiú (korban és fizikumban egyaránt) úgy érezte, hogy vagánykodni kéne egy kicsit, ezért minden ok nélkül fellökték a békésen szemlélődő kisfiamat. Az egyik megpiszkálta az orrát, mire a másik a mellkasánál érintve fellökte a kis 20 hónaposomat, aki ettől seggre ült, és elkezdett keservesen sírni. Én ott álltam mellettük, és mindent láttam. Nyilvánvaló volt, hogy Lackónk nem ütötte meg magát, és nem azért sírt, mert fizikailag bármije is fájt, hanem azért, mert rosszul esett neki az ok nélküli bántalmazás. Persze mondanom sem kell, a dolog csak minket kettőnket rázott meg, gondozónő egy se jött oda, hogy mi történt, úgyhogy én tettem helyre a nagyfiúkat, hogy nem szép ilyet csinálni, és én vigasztaltam meg a kisfiunkat is. Nyilván a gondozónőknek ez nem okoz lelki törést, mert biztosan mindennapos, hogy a nagyok fellökik a kicsiket, de én annyira kiborultam tőle, hogy alig bírtam tartani magam ott a bölcsiben, és ki is pottyantak a könnyeim. Akkor ott azt gondoltam, hogy visszacsinálom az egészet, és nem fog a kisfiam bölcsibe járni, mert én nem akarom ilyen traumáknak kitenni. Persze biztosan én is túl tragikusan fogtam fel, de azért nagyon nehéz ezt lelkileg feldolgozni, legalábbis egy érző anyukának mindenképpen az!
Na, aztán az eset után ugye bent hagytam Lacust, én hazajöttem ténykedni, de itthon aztán már alaposan kisírtam magam. Alvás utánra mentem vissza Lackóért, és akkor Ildivel beszélgetni kezdtünk, és azt kérdezte, hogyan élem meg a bölcsit és a változást. Mondtam neki, hogy most kezdem érezni, hogy egyre nehezebb elválnom tőle, és hogy milyen rossz volt a reggeli lökdösődést látni, és hogy milyen furcsa érzés volt azt is látni, hogy Ildi ölében úgy aludt el a meseolvasásra, ahogy az én ölemben szokott otthon... És akkor mondta Ildi, hogy elhiszi, hogy nehéz, és hogy ha az ő gyereke lenne, akkor ő biztosan sírva is fakadt volna... hát ezt nem kellett volna mondania, mert abban a pillanatban sírva fakadtam az ölemben az ébredező Lacussal, úgyhogy Ildi megvigasztalgatott egy kicsit, aztán mondta, hogy menjünk haza és aludjunk még egy kicsit. Na, nem is folytatom, mert persze most is potyognak a könnyeim, ahogy ezt írom, meg akkor aznap még este is kifakadtam a Férjnek, hogy milyen nehéz ezt lelkileg megélni, feldolgozni, és hogy sokszor visszacsinálnám az egészet. Holott tudom, hogy nem lesz rossz helyen, hogy szocializálódni és erősödni úgy fog, ha nem burokban tartom, hanem engedem, hogy megélje a közösségi farkastörvények diktálta életet...
Hát itt tartunk most, és igazából eddig Lackó részéről semmiféle ellenállás nem mutatkozott a bölcsit illetően. Reggel nem mondja, hogy ne menjünk, ha odaérünk, vidáman megy be az ajtón, ha elköszönök tőle és kijövök, nem sír, és ha megyek érte, nagyon örül!
De biztos vagyok benne, hogy "a dráma" a részéről még hátra van, és biztosan lesz olyan, hogy sírni fog, hogy ne hagyjam ott. Hogy ez a pillanat mikor jön el, azt nem tudom, de holnap pl. hétfő, és 3 napos hétvégénk volt, úgyhogy holnap biztosan nem lesz egyszerű, hiszen ráadásul ott is kell aludnia mostantól, mert számomra hivatalosan is kezdődik a munka.
Úgyhogy a beszoktatásnak elvileg és gyakorlatilag vége, de biztosan tudósítok még a bölcsiről, és a holnap kezdődő ÚJ ÉLETÜNKRŐL, amelyben a nagyfiúnk főállású bölcsis, és már nem csak Apa, hanem Anya is megy a dolgozóba minden nap...
