Minden egy őszbe hajló, szeptember 22-i napon kezdődött a Margitszigeten... Lacus akkor volt hajlandó először lóra ülni, és Zsuzsit, a pónit érte ez a kiemelt megtiszteltetés.
Sosem erőltettük a lovaglást, sosem erőszakoskodtunk, hogy üljön föl, csak annyit tettünk, hogy 2-3 havonta kijártunk egy csobánkai lovardába nézelődni, lovalakat etetni, cicákat simogatni... stb. Mert hogy mit tegyen egy panelgyerek, hol ismerkedjen házi állatokkal az állatkereten kívül - hát gondoltuk egy autentikus lovardai környezet csak jó lesz rá, hogy élőben is lásson állatokat, és meg merjen simogatni akár egy cicát is. Itt szeretett bele Íziszbe, aki egy fehér póniló. Azóta minden lovat - a szerepjátékok közben - Ízisznek nevez, pedig az elmúlt alig két hónapban ült már Luigi-n, Bajnokon, Rico-n, Zsuzsin, Jenna-n, Sárgán és Junior-on is (talán nem hagytam ki senkit).
Talán a videók is visszaadják egy kicsit, hogy amikor a lovon ül, fülig ér a szája és nagyon boldog. Az nem látszik, de mi látjuk élőben, hogy Lackó kellemesen el is társalog mindegyik, számára idegen lovász bácsival, aki vezeti őket.
A ló neve: Sárga, a lovas: PL
Igazán csinos
A ló neve: Luigi, a lovas még mindig PL
Segít bevezetni Rico-t az istállóba
Ismerkednek
Pufferolnak
Ahogy az egyik videón hallatszik is, édesapja igazi magyar embert szeretne faragni kisfiából (hiszen ahogy a mondás is tartja: "lovas nemzet a magyar"), úgyhogy ha rajta múlik, Lackó rendszeresen fog lovagolni járni. Bízzunk be, hogy az ő lovak iránti szerelme sem múlik el egyhamar!
Apa: Fele dió a tiéd, fele az enyém.
Lackó: Jó, akkor döntetlen.
_______________________________________________________________________________
Anya oroszlán szerepben kergeti Lackót, mire ő így szól: "Ne legyél oroszlán, legyél IGAZI anya!"
_______________________________________________________________________________
Anya: És mi lett a kishalakkal, amiket fogtatok?
Lackó: Betettük a vödörbe, és az egyiket elvitte egy madár, egy másik meg, mire visszamentünk, megpusztult örömében.
_______________________________________________________________________________
Lackó: Nem vagyok kicsi, nagy vagyok, de annyira még nem, hogy dolgozni menjek.
_______________________________________________________________________________
A rapper srác a térről - ő vette így fel a sapkát.
Nem ők vannak a ketrecben, csak úgy tűnik! :-)
Dupla bicikli
A negyedik fej
Keresem a megfelelő esküvői öltözéket egy ruhaboltban
Nagyon jól sikerült az idei bölcsődei év zárása, amelyért köszönet illeti a teljes bölcsőde személyzetét. Kiváló volt a közös program, amit az udvaron éltünk át, és jó hangulatú volt a csoportszobában is a búcsúzkodás és a terefere. :-)
Hihetetlen gyorsan eltelt egy év, hiszen nagyon élénken él bennem az a pillanat, amikor a beszoktatás egyik délutánján elsírtam magam Ildikó (a gondozónő) előtt, mondván, hogy ez nagyon nehéz, és én inkább nem is akarom... Most is fáj néha a szívem, de tudom, hogy a kisfiam jó helyen van, hogy szeretet veszi körül, és ami a legfontosabb, hogy ő is nagyon jól érzi magát a Kutyus csoportban. Ezért soha nem múló hálával tartozom a gondozónőinknek, Ildikónak és Edinának, akik megteremtik nap mint nap azt a hangulatot, amiért a gyerekeknek öröm és élmény bemenni. Hálás a szívem, hogy ebben a bölcsiben, és ebben a csoportban maradhatunk még egy évet. Igaz, most változik majd a helyzet, mert a kisfiam hirtelen a nagyok közé lép elő, és mellette fognak sírni a kicsik, az újak. (Ez biztosan megnehezíti majd a helyzetét némileg.) Ráadásul sok barátja is elmegy a csoportból, hiszen a most óvodába lépőkkel barátkozott a leginkább, de mindezek ellenére bízom benne, hogy a jövő év is jól fog telni, és barátokra lel majd a régiúj és a teljesen új gyerekek között is.
Program 1: Gyurmázás
Program 2: Lufikutya készíttetés
Program 3: Kapjuk el a szappanbuborékot!
Program 4: Horgásszunk!
Program 5: Bábjáték (Bogyó és Babóca: A barátság)
Program 6: Nassolás (együtt a Kutyus csoport)
Program 7: Próbáljunk meg csoportképet készíteni, de úgyis mindig elmegy valaki
(fekete pólóban Edina, fehérben Ildikó - a csoport gondozónői)
Program 8: Nem tudok leállni... :-)
(már üres volt a bölcsi, de Andris és Lackó nem bírt jóllakni ropival)
Van az úgy, hogy a szülő ember elkezd azon filozofálni és gondolkodni, hogy milyen személyiségű a gyereke, mit lehetne belőle kihozni, és hogyan fog tudni boldogulni az életben ezzel a személyiséggel... Főleg akkor gondolkozunk el ilyesmin, amikor tanúi vagyunk egy-egy gyerekek közötti konfliktusnak, és látjuk, hogy mennyire nagyon különbözőek.
Lackó személyiségének jellemzésébe nem megyek bele mélyen, mert akik olvasnak minket, vélhetően jól ismerik a szüleit. :-) Ennek következtében sejthető, hogy milyen a gyerek: önzetlen, jószívű, szerény, visszahúzódó, alázatos - mindezt mi csak úgy szoktuk magunk között összefoglalni, hogy TÚL JÓ, TÚL RENDES ehhez a világhoz... Mindez a játszótéren úgy nyilvánul meg, hogy odamegy a másik gyerekhez, és megkérdezi tőle (!), hogy elveheti-e az x játékot, hogy kipróbálhassa. (Akinek van gyereke, tudja, hogy a legtöbb csak megy és elveszi, nem udvariaskodik - de ez persze egy darabig életkori sajátosságuk is.) Aztán ha valamit kérnek tőle, gondolkodás nélkül odaadja. Ha pedig elveszik tőle a játékot, hagyja magát, és keres magának helyette egy másik játékot - okos enged, szamár szenved elven.
Nem akarok abba a mélységbe se belemenni, hogy a mai világban milyenek az emberek, és kik érvényesülnek... De egy biztos, általában nem az olyan személyiségek, mint Lacus. Persze ezzel nem "temetni" akarom a gyerekünk jövőjét, és azt állítani, hogy belőle nem lesz semmi, mert túl rendes... Szó sincs erről! Egyszerűen csak foglalkoztat a kérdés, hogy vajon szükséges volna-e nevelési stratégiát váltanom, és arra tanítanom, hogy ő is vegye el, hogy ő is üssön oda, hogy ő is legyen önző és törtető. A kutya azonban azt hiszem ott van elásva, hogy ha szükséges is lenne, személyiségemből adódóan képtelen lennék a fentiekre nevelni... Így viszont egyelőre rosszul esik, hogy annak ellenére, hogy ő a rendes(ebb), mégis ő marad mindig alul: őt cibálják, őt nyaggatják, őt leckéztetik... - mert kicsi (termetre) és mert túljó. Hát hol van itt az igazság?
Ui.: Mielőtt bárki kétségbe esne, semmi komoly nem történt, csak a héten túl sok volt neki a konfliktusa, amit én is láttam, ezért a friss élményekből táplálkozó bejegyzés. De azért nem kell őt félteni, mert vissza tud vágni, csak nem eléggé... ha mást nem, hát azt mindenképp meg kell tanítanunk neki, hogy védje meg magát! Jól gondolom?
Kezdem a szobatisztasággal, mert az egy régi történet, csak még nem számoltam be róla. Már hónapok óta bilizgettünk, aztán a január-februári itthonlét eredményezte, hogy komolyan dolgoztunk azon, hogy a pisilés legalább menjen... (Apa még pénzjutalmakat is beígért egy-egy bilitartalomért a Gyereknek, aztán megbeszéltük, hogy pedagógiai szempontból ez nem túl jó... :-)
Szokásos, kisebb-nagyobb sikerek és kudarcok mentén haladtunk, de már a feladás határán voltam 2 hónap után, mikor egy vasárnap délelőtt, 2 óra alatt 3 váltás ruhát cseréltünk. (Gondoltam hagyom a francba, nem erőltetem én ezt, mert amit a pelus árán megspórolok, azt elköltöm mosásra... ) De úgy alakult, hogy másnap bölcsibe mentünk, és mondtam Ildikónak (gondozónő), hogy szeretném kérni, hogy csak alváshoz kapjon pelust, és napközben pisiltessék a kis wc-be. Ildikó tök jófej volt, mondta, hogy persze, és maximálisan támogatott bennünket. Úgyhogy a bölcsiben eltelt 1 hét úgy, hogy naponta 2-3 váltás ruhát elhasználtunk, mert hogy szólni tudott a Drágám, de tartani még nem sokáig bírta, így mire kiértek a wc-hez, már általában becsurgott. 1 hét alatt viszont úgy megszokta, és megtanulta tartani a pisit, hogy azóta nincs szükség váltás ruhára. :-) Az alváshoz még használunk pelust, és a "nagydologhoz" is (bár néha az is megy a bilibe).
A provokálás egy új jelenség, pár napja gyakorolja előszeretettel, és nagyon keményen feszegeti a határokat. Csinál valamit, amit nem szabad (pl. fém autóval üti a tükröt...). Ilyen esetekben ez a szokásos felállás:
Anya:Légyszi ne, mert... (szentbeszéd1)
L: tovább csinálja
Anya:Mondtam, hogy ne, mert... (szentbeszéd2)
L: tovább csinálja
(...) - egyszer csak elfogy a türelem
Anya:Ha még egyszer, elveszem!
L:Jó, vedd el, tessék! (odaszalad hozzám, nyújtja az elvenni valót, és mire hozzáérne a kezem, elrántja, és elszalad vele...)
Ehhez hasonló provokációt naponta többször produkál. Ha valamivel "megfenyegetem", akkor önként vállal mindent: felajánlja, hogy megy magától büntibe, felajánlja, hogy odaadja a tárgyat, amit el akarok venni... stb. De amikor tényleg megteszem (és elveszem vagy büntibe küldöm), akkor krokodilkönnyekkel sír, mint aki nem érti, hogy miért is történt mindez. Szóval nagyon érdekes játszmákat játszunk manapság, mint kihívást élvezem, mert tökre érdekel, hogy mi játszódik le benne ilyenkor...
Két provokáció között meg újabban elejt egy-egy olyan mondatot nekem, hogy "Szép hajú vagy, Anya!" (és megsimogatja), "Nagyon szép vagy, Anya!", "Te vagy a gyönyörűm!" - mondja nekem... Hát ilyenkor persze olvadok, és rendre eszembe jut a freudi Oidipusz-komplexus... Mindenesetre feleségül venni egyelőre még nem akar... :-)
Viszonylag jó fényképanyagom van, így aztán billentyűzetet ragadtam az új képek és kommentárjaik megosztásához.
I. 2012. március 15. Az Erzsébet-híd budai hídfőjénél csatlakoztunk az ünnepi díszmenethez, és felmentünk velük a Várba, ott egy kicsit bóklásztunk, aztán elindultunk lefelé. Lacust lenyűgözték a huszárok, utána napokig még velük akart találkozni, meg többször kérdezte, hogy a huszárok hol laknak? :-) Be volt neki ígérve a Parlament is, ami - mivel sokat közlekedünk a rakparton* - régóta kedvenc. De sajnos oda már nem volt időnk bemenni, de majd bepótoljuk.
(* Általában a budai rakpartról nézzük a Parlamentet, ritkán megyünk a pesti oldalon. Múlt héten egyik nap viszont pont a pesti oldalon kellett mennünk, és nagy lelkesedéssel mondom neki a kocsiban, hogy ez most nagyon jó lesz, mert irtó közelről fogjuk látni a Parlamentet. Mikor ott haladtunk az országház mellett, akkor kérdezgetni kezdte, hogy hol a másik Parlament? Mondtam, h nincs másik, csak 1 van, csak a másik oldalról szoktuk nézni... stb. Ő csak kötötte az ebet a karóhoz, és sírósan mondta, hogy "Deee, kettő van! A másik a Lánchíd után következik!" - annyira kétségbe volt esve, hogy a továbbiakban nem próbáltam meg meggyőzni róla, h csak egy van, mert abban teljesen igaza volt, hogy ha a budai oldalon jövünk - ahogy szoktunk - akkor a Lánchíd után következik a "másik Parlament".)
Szörnyű élmény volt, a tömegfóbia határán voltam, rettenetesen frusztrált voltam a milliónyi embertől. A Medvepark így elvesztette hangulatát és varázsát... A gyerekek (Lackó és Bíborka) ugyan jól érezték magukat, de kevéssé érdekelték őket a medvék - inkább a játszótér, a kilátó és a biciklizés.
CoccolinoLackó
Visszatértek a fiúk az erdőből, miután elintézték folyóügyeiket...
(igen, Lackó is! de erről majd egy új bejegyzésben)
Végre felhasználtuk az ajándékba kapott voucher-ünket (ezúton is köszönjük!) és királyi körülmények között töltöttünk 1,5 napot... Lackónak a fürdőkád, a torony és a medencés lubickolás tetszett a legjobban.
Napozik (angyalarcú)
Az előző kép angyalarcúja hirtelen "húdevagány" csávóvá változott...
Szóval az a helyzet, hogy a január és a február valami brutálisan sikerült a betegségek terén. Januárban azt hiszem 6 napot, februárban pedig hármat sikerült a bölcsiben töltenie kis Lackónak. Kezdetben nem voltak durvák a betegségek, csak a szokásos orrfolyás és köhögés - de a köhögés a nonstop fajtából, éjjel-nappal. Rendszeresen látogattuk az orvosokat, antibiotikumot nem javasoltak.
Február elején már egészen jól volt, leszámítva az éjszakai köhögést. Ezért kitaláltuk, hogy elzárjuk a szobájában a radiátort (panel lévén ugyanis 27-28 fok van a lakásban - őrület!), mert hogy ilyen melegben a párásító készülék sem volt képes 20-30 %-nál magasabb értékre párásítani (a 10%-ról...). Szóval azt az éjszakát, amikor a hűtést és a magas páratartalmat megvalósítottuk, köhögés nélkül átaludta! A nagy boldogság tartott 2 éjszakán át, mire belázasodott, és azt a betegséget nyúzzuk már 11 napja, antibiotikummal...
De úgy döntöttem, mentálisan, lelkileg és egyáltalán, hogy március 1-jén új életet kezdünk, addigra megerősödünk testben és lélekben egyaránt, és véget vetünk ennek a rossz szériának. Szurkoljatok, hogy sikerüljön is!
Mert hogy az egy dolog, hogy dolgozni nagyon nehéz így nekem, de számos más hátránya is van ennek az állapotnak:
- pl. rettenetesen sajnálom szegénykémet, hogy ennyit kell szenvednie betegségek miatt. Hogy pl. amikor egy nagyot nevetne, igazán, jóízűen, akkor az sokszor köhögésbe torkollik, és majd' megfullad.
- vagy pl. úgy veszem észre, hogy nem tesz jót neki a nagyszülők felügyelete. Mármint imád ott lenni náluk, és nyilván a nagyszülők is boldogok, de az a fajta bizonytalanság érzés, ami ezzel jár, az egyáltalán nem jó neki. Nem tudja, hogy mikor melyik nagyszülőnél köt ki, hogy egy órára elmenjek dolgozni, nem tudja, mikor jövök érte, nem tudja, mi lesz a program következő nap... stb. Persze mindig elmondom neki, elmesélem, többször is, hogy mikor mi történik és miért, de ez az állapot nagyon-nagyon bizonytalan ahhoz képest, amit a bölcsiben érez: oda reggel bemegyünk, és uzsonna után hazajövünk, minden nap. Ez kiszámítható és "biztonságos".
Úgyhogy több szempontból is jó volna az állandóság jegyében visszarázódni a normális hétköznapokba...
Közben lemaradtunk persze a bölcsis farsangról, úgyhogy a TÖRPE jelmez el sem készült. Lackó Morgónak öltözött volna - a Hófehérkéből. Ezt ő találta ki, mivel több mint 1 hónapja "szenvedünk" Hófehérke lázban, azaz semmi más mese és játék nem jöhet szóba, csak a Hófehérke. Ha legózunk, akkor a törpék házát építjük meg, ha vonatosat játszunk, akkor Hófehérke vonatozik, ha rajzolunk-festünk, akkor Hófehérkét kell, ha fürdünk, akkor Hófehérke is megy a kádba... és arra a kérdésre, hogy "Hol nézed meg a hófehérkét?" ez a válasz:
Ami fejlődéstani szempontból fontos lehet, az pl. az, hogy már tud egyedül vetkőzni (zokni, nadrág, kabát, sapka, sál...), de öltözni még nem (csak cipőt).
És hát továbbra is hatalmas nagy dumája van, csak sosem írom fel a mondásait... Kettőre emlékszem hirtelen:
"És elvágtatnak a palotába, vágt, vágt!" (persze Hófehérkéről és a hercegről van szó)
"Azért sírok - nem sír, csak ül az asztalnál - mert... öööö... hát nem tudom, de majd mindjárt kiderül."
