2011. február 8., kedd

Újra itt vagyok

Nagyon régen nem írtam, aminek számos oka van. Először volt egy 10 napos betegségünk, amiből 7 nap nem volt valami vidám 39 fokos lázzal, így inkább teljesen befordultam, semmint hogy a blogra írtam volna. Aztán lassacskán rendbe jött a KisManó, és el tudtunk menni 3 napra a Mátrába síelni egy baráti családdal , ami tök jól sikerült. Aztán közben voltak határidős feladataim, amik a géphez ülésemkor elvették a lehetőséget a blogírástól. Pedig kettő bejegyzés is el van mentve az utóbbi 2 hétből, de egyiket sem tudtam befejezni, és közzétenni. Na de az a lényeg, hogy el kell keserítenem azokat, akik már abban reménykedtek, hogy végre eggyel kevesebb oldalt kell az RSS olvasójukban tárolni. :-) Mert a blog nem zár be, csak átalakul . :-)

Szóval a rendszeres olvasóknak biztosan feltűnt, hogy leszoktam a korábban havi fordulókon írt helyzetjelentésekről, azaz a "mérlegről". Ez nem a véletlen műve, hanem egyszerűen azt gondoltam, hogy most már azért nem feltétlenül történnek havonta olyan nagymértékű változások, mint az első életévben. Ezért mostantól inkább kampányszerűen fogok írni a fejlődésről.

Azt hiszem még nem is meséltem korábban, hogy milyen sokat tud "beszélni" ez a kis Manó.
  • anya = anya
  • ata = apa
  • mama = mama
  • papa = papa
  • tete = teteje, kupak, fedő
  • tiktak = falióra, karóra
  • nene = néni, illetve minden ember, aki az utcán megy
  • adda = labda
  • alma = alma
  • hamma = ennivaló
  • bloá = kaka, büdös
  • mijá = cica
  • eheh = kutya
  • tááártááár = varjú
  • tátá = kacsa (ti. hápháp)
  • ssssz = kígyó
  • höhöööö = bagoly (ti. huhúúúhu)
És hogy milyen sokmindent meg is ért, talán még azt sem említettem, mert hogy mára már minden utasítást, kérést megért, de tényleg mindent! A legemlékezetesebb számomra, amikor kb. 3 hete éppen teregettem, és persze ő is ott téblábolt. Mondtam neki, hogy menjen, és hozzon a mosógépből ruhát nekem, hogy azt is ki tudjam teríteni. Kicsit nézett, gondolkodott, aztán elindult... majd 1 perc múlva megjelent 2 zoknival a kezében, amit valóban a mosógépből hozott. Nagyon meglepődtem, és nagyon megdicsértem. Ezért még vagy négyszer fordult, és mindig hozott vmilyen teregetnivaló ruhadarabot, és azóta szinte minden teregetésnél segít nekem ily módon.
Vagy a tegnapi meglepetés pedig az volt, hogy a megtalálta a nálunk lévő unokatesóm sálját, kicsit hurcolta, majd a nyakába tette. Sosem tanította neki direkt senki, hogy ez itt sál, ezt tesszük a nyakunkba. Csupán onnan tudja, hogy én tényleg egész nap dumálok neki, folyamatosan kommentálom, hogy mikor mit csinálunk,  mi történik, vagy mi fog történni. Így az öltöztetések közben tanulta meg a testrészeket is, és gondolom azt is, hogy szoktam mondani vmi ilyesmit: "még a sálat felvesszük, és indulhatunk" - és közben a nyakára tekerek egy kötött izét. :-)
Szóval lehet, hogy az olvasóknak nem nagy csoda mindez, amit fent részleteztem, de számomra az! Részben azért, hogy ennyire fogékony, részben pedig azért, hogy tényleg mennyire figyel egész nap minden apró részletre, hogy megtanulhassa! Elképesztő az egész... és az is, hogy utána hova jut(hat) az érdeklődése, a motivációja, a tanulási képessége pl. fiatal felnőtt korában. Majd igyekszünk, hogy jó irányba menjenek a dolgok...

A fényképezésről szinte leszoktunk, ahhoz képest, hogy az első félévben naponta kb 20 képet készítettünk Lackóról. De azért 1-1 érdekesebb pillanatot most is meg tudok osztani veletek.

 Igazi fiús ágyneművel, esti rosszalkodás az ágyban


 Egy heti betegség miatti "szobafogság" alatt már nem tudtunk mit játszani, csak ilyeneket...


 Anya síkesztyűjében


 Anya próbálja felöltöztetni a kis gengsztert


  Csini pizsi


Cicát lesnek a mátrai házikó teraszán


Hamarosan beszélős videókkal jelentkezünk, csak még "gyártás" alatt vannak... ;-)

2 megjegyzés:

  1. Köszi a fényképeket!!! Jó volt látni őket!!!

    VálaszTörlés
  2. Jaj de jók megint a képek! A teregetés nálunk is nagyon menő dolog volt, aztán majd kombinálódik, hogy mindenfélét a fejére húz... természetesen a fehérneműket sem kíméli :-)

    VálaszTörlés